Egész életében India függetlenségéért harcolt. Bár esetében nem helyes harcról beszélni, hiszen mozgalmát, tömegakcióit az önfeláldozó erőszakmentesség jellemezte. Nagy álma, a független, egységes India ugyan nem valósult meg, de eszmeisége napjainkban is hat. A ma hetvenöt éve, 1948. január 30-án meggyilkolt Mahátma Gandhi életéről a Rubicon Intézet tudományos munkatársával, Kovács Örssel beszélgettünk.
Gandhit az erőszak-nélküliség szószólójaként ismeri az egész világ, s így vált a békés ellenállás jelképévé – mondta Kovács Örs. Fiatal jogtanácsosként Dél-Afrikában az indiaiak képviseletét ellátva számos később alkalmazott módszert – például a bojkottot, adómegtagadást, sztrájkot – kipróbált, és ekkor alakította ki filozófiai rendszerét, melyre egész pályafutása épült. Képes volt egységbe kovácsolni az erősen széttöredezett indiai társadalmat: a kasztrendszer, a vallási különbségek, a hagyományos férfi-női szerepek mind hátráltató tényezői voltak a közös, összehangolt cselekvésnek. Gandhi mégis képes volt arra, hogy felülemelkedjen ezeken a különbségeken, s az egyes identitások mögött azt lássa és láttassa a szemben álló felekben, ami közös: az emberit.
Nem csupán a saját táborát forrasztotta egységbe, hanem emberséggel fordult ellenfelei felé is.
Gandhi tudta, hogy az indiai közösség gondolkodására csak vallási érvekkel lehet hatni, mivel ezek alkották honfitársai ismeretanyagát, erkölcsi szabályait. Angliai jogi tanulmányai, dél-afrikai tartózkodása segítette őt a britek kiismerésében is – folytatta a történész. – Tudta, mit miért csinál egy-egy akciója során.
A forgatókönyv nagyjából ugyanúgy alakult minden politikai tömegakciója, satjagraha esetén: a törvényes, bár erkölcsileg kifogásolható hatósági tettek ellen először csak valamilyen írásos formában (petíció, levél, értesítés, tárgyalások kezdeményezése) tiltakoztak. Kudarc esetén a tiltakozó mozgalmat tömegmozgalommá emelték, ahol megeskették a tömeget az erőszakmentességre. Az erőszakmentesség követése akkor vált heroikussá, amikor ellenállt az erőszaknak. Az erőszakmentes önfeláldozás hatalmas méreteket öltött. Ez kölcsönhatásban állt Gandhi hihetetlen kisugárzásával, és beszédein, írásain keresztül fáradhatatlanul nevelte, tanította közelebbi és távolabbi környezetét.
Következetessége, egyszerűsége, aszketikus hajlamai, azaz emberi tulajdonságai tiszteletet váltottak ki az emberekből, sokan váltak követőjévé.
Gandhinak fontos volt a vallás, a konfliktusok és a számos bebörtönzése idején gyakran alkalmazott böjtöt is.
Ebben szerinte megtisztul az ember lelke és gondolata, ezáltal magasabb tudatállapotba kerül. Ismertsége, népszerűsége – amit nagyban köszönhetett a vele szemben fellépő brit hatóságoknak is – megkerülhetetlen tényezővé tette, ráadásul erőszakmentes módszere is vonzóvá/eladhatóvá tette a politikáját. Miközben például Churchill egyenesen ki nem állhatta Gandhit és módszereit. Pedig Gandhi volt az első a világon, aki az erőszakmentesség elvéből politikai eszközt formált, és a politikai célok elérésének fegyverévé tette. Mindenütt az igazságtalanság és imperializmus megalkuvás nélküli ellenfeleként és az elnyomottak és kizsákmányoltak védelmezőjeként tekintettek rá.
Kovács Örs szerint törvényszerű volt a meggyilkolása, és nem csak azért, mert megjósolta, hogy így lesz.
Ha egy őrült golyója által halok meg, mosolyogva kell tennem. Istennek a szívemben és a számon kell lennie. És ha bármi történik, egy csepp könnyet se ejtsetek értem
– mondta 1948. január 28-án, két nappal a gyilkos merénylet előtt. Korábban egyébként már több merényletkísérletet is túlélt. Sokszor bebörtönözték, és politikája igen megosztó volt. Nemcsak a britek, hanem az indiaiak között is. Nézetei olykor egyaránt ellenérzést váltottak ki a hindukból és a muszlimokból is. A muszlimok ugyanis csak addig támogatták Gandhit, amíg a britektől való függetlenedésről volt szó, a függetlenedés után azonban ők önálló államot szerettek volna. Ez pedig kiváltotta a hindu nacionalisták haragját is. Ráadásul Gandhi harcolt a kasztok feletti társadalmi struktúráért. Megbékéléssel kívánta megőrizni India egységét, de a fanatikus hinduk India felosztásának elősegítőjét látták benne. Ennek ellenére nem csak a halála napja, a születése is ünnepnap az országban, arcképe pedig szinte minden pénztárcában ott lapul a bankjegyeken, míg a két merénylőjét kivégezték.
Arra a kérdésre, miért nem lehetett egyben tartani a független Indiát, a történész kifejtette: Brit India jóval nagyobb területet ölelt fel, mint a mai India, hiszen része volt a mai Pakisztán, Banglades és Mianmar (az egykori Burma) is. A vallási megosztottság kevert vallású területek sokaságában öltött testet. Nem lehetett világosan elválasztani egymástól a hindukat és a muszlimokat. Ez szinte máris megadja a választ: a nem hindu többségű területek leváltak. De mindez úgy történt, hogy a mai Indiában is bőven tíz százalék felett van a muszlimok aránya. Gandhi hiába hitt az egységes India megőrzésében, a muszlimok azonban a külön állam pártján álltak. A britek pedig támogatták a muszlim kérést.
Összeségében 330 millióan maradtak Indiában, 30 millióan Nyugat-Pakisztánban és 30 millióan Kelet-Pakisztánban (a mai Bangladesben). A felosztás során megrajzolt „határok” messze nem vették figyelembe a vallási, társadalmi közösségek határait. Lord Louis Mountbatten, India alkirálya, majd főkormányzója kijelentette: akarata ellenére senki ne éljen egy olyan kormány alatt, amelyben a másik közösség van többségben – a kényszerítés egyetlen alternatívája pedig a terület felosztása. Függetlenségük elnyerésének pillanatában az új államok között azonnal óriási népességmozgás és háború indult meg. A Rubicon Intézet tudományos munkatársa szerint ez viszont már 1947 második felétől háborút okozott.
A két állam közti háború idején bekövetkezett az emberi történelem legnagyobb népességvándorlása: 15 millióan lépték át a határt, hinduk és muzulmánok új hazát keresve.
Így Gandhi életműve nem vált teljessé: India függetlenségét kivívta ugyan, de egyben tartani a hatalmas szubkontinenst már nem tudta. Gandhi eszmeisége azonban fennmaradt.
Kovács Örs történész, történelemtanár, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium történelem–francia szakos tanára, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából készített középiskolai történelemtankönyv-sorozat főszerkesztője és egyik szerzője, több szakmai bizottság tagja. Fő kutatási területe a magyar–francia kapcsolatok alakulása a XX. században.
(Borítókép: Mahátma Gandhi lányaival 1901-ben. Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary)