Index Vakbarát Hírportál

Egy frissen levágott fej látványa fogadta a rendőröket, miközben Kölesden igazoltattak

2023. január 30., hétfő 13:59

A szekszárdi rendőrök Kölesden igazoltattak, amikor egy ellenőrzött autó csomagterében egy frissen levágott dámbikafejet találtak.

A szekszárdi rendőrök vasárnap délután állítottak meg egy autót Kölesden közúti ellenőrzés céljából. A jármű vezetője egy 23 éves helyi férfi volt. A kocsi ellenőrzése közben

a csomagtartóból egy trófeás fej került elő,

amelyről később kiderült, hogy egy Varsád környékén talált szarvastetemről vágta le a sofőr egyik ismerőse, akit időközben már hazaszállítottak – számolt be a rendőrség.

Az illetékes vadásztársaság képviselője, valamint a Tolna Vármegyei Kormányhivatal vadászati-halászati felügyelője is megjelent és szemrevételezte a zsákmányt. Elmondták, hogy egy feltehetően több napja elpusztult, hozzávetőlegesen két-három éves dámbika fejét találták meg a rendőrök. A trófea értéke nagyjából négyszázezer forint, mely lopási kár így megtérült a vadásztársaságnak.

Az igazoltatott fiatalember elmondta: gombászni indultak a területre, ott találták a tetemet. Nem gondolták, hogy bűncselekményt követnek el azzal, ha a trófeás fejet levágják és hazaviszik. Társa – egy 33 éves kistormási férfi – lakásán kutatást tartottak a tamási nyomozók, majd mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétsége miatt, amely során egybehangzó beismerő vallomást tettek.

Rovatok