Index Vakbarát Hírportál

Kihallgatták a mezőcsáti tornatanárt, aki osztálytársuk megverésére biztatta diákjait

2023. január 31., kedd 18:10

Gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók kedden a mezőcsáti általános iskola egyik tanárát, aki a gyanú szerint arra biztatta diákjait, hogy verjenek meg egy tanulót. A pedagógus a bántalmazott elmondása szerint nevetve nézte végig az erőszakot, nem lépett közbe.

Az 55 éves helyi férfi ellen kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a tanár nem ismerte be a terhére rótt bűncselekményt.

A nyomozás adatai szerint múlt hétfőn egy mezőcsáti iskolában az egyik tanórán 13 tanuló – a pedagógus biztatására – bántalmazott egy 12 éves fiút, aki ennek következtében 

nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A tornatanár – aki informatikát is oktat – állítólag ötöst ígért a diákoknak, ha megverik a 12 éves fiút. A gyermek másnap elmondta a szüleinek, hogy mi történt vele. A házaspár múlt szerdán szembesítette tettével a tanárt, majd a szülők feljelentést tettek.

A bántalmazott fiú elmondása szerint a háta mögött lévő gyerek meghúzta a haját, és beleverte a fejét a földbe. Ezt követően indult meg felé a többi tanuló, akik rugdosni, ütni kezdték őt. A tanár ezt végignézte, úgy, hogy közben még nevetett is – tette hozzá.

Azt kérte a szülőktől, vonják vissza a feljelentést

A fiú azt mondta, nem tudja, hogy a tanár miért uszította rá az osztálytársait, hiszen csak annyit kérdezett előtte, hogy mi lesz informatikából a házi feladat. A nyakán lévő sérülés napokkal a történtek után is látszott, elmondása szerint több napig fájt a nyaka és a háta is. A fiú apja szerint a tanár később felkereste őket, hogy vonják vissza a feljelentést, és intézzék el máshogy az ügyet. Az apa azonban azt mondta, nem vonják vissza a feljelentést, mert elmondása szerint neki az a fontos, hogy más pedagógus is tanuljon ebből az esetből.

Az MTI úgy tudja, a Mezőkövesdi Tankerületi Központ belső vizsgálatot indított az intézményben, és munkáltatóként intézkedéseket tett az ügyben. Dobi Tamás, a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense jelezte, hogy még tart a nyomozás, ezért egyelőre nem közölt részleteket a történtekről.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok