• Duray Miklós 1945. július 18-án született a felvidéki Losoncon.
• 1971-ben a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett geológusdiplomát.
• 1977-ben védte meg „A maradéktalajok altalajának geokémiai folyamatai és agyagásványi összetétele közötti összefüggések vizsgálata” című doktori értekezését.
• 1978–1990 között a Doprastav híd- és közútépítő állami vállalat műszaki tervezési igazgatóságának geológusa.
• 1978-ban megalapította a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát, amelynek 1989 decemberéig, a bizottság tevékenységének felfüggesztéséig szóvivője.
• 1990–1992 között parlamenti képviselőként tevékenykedett Csehszlovákia államszövetségi parlamentjében, ahol a környezetvédelmi bizottság tagja volt.
• 1994–2010 között parlamenti képviselő a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában, ahol az önkormányzati és közigazgatási, majd az emberjogi és kisebbségi bizottság tagja volt.
• 2022. december 30-án hunyt el Budapesten, majd szülővárosában, Losoncon 2023. január 17-én temették el.

Csehszlovák asszimilációs modell

Szarka László történész szerint Duray Miklós a dél-szlovákiai–felvidéki magyarság 1968–2010 közötti történelmében több szempontból is meghatározó szerepet játszott. Először, a rövid ideig tartó prágai tavasz idején a magyar ifjúsági szövetség létrehozásával, a csehszlovákiai magyar kulturális szövetség új vezetésének tagjaként próbálta megragadni a pártállam demokratikus átalakításának nemzetiségpolitikai lehetőségeit. Az 1968. augusztus 21-én a Varsói Szerződés öt tagállama által megszállt országban, az Alexander Dubček menesztését követő húszéves Husák-korszakban létrehozta a Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Jogvédő Bizottságot. Fellépésével a korabeli szovjet nemzetiségi modellt utánzó csehszlovák asszimilációs modell egyre keményebb intézkedéseivel szállt szembe. A Václav Havel körül szerveződött Charta '77 mozgalom kevés szlovákiai aláírójának egyikeként, a korabeli magyarországi, erdélyi magyar ellenzékkel rendszeres kapcsolatokat fenntartva, az első közt tiltakozott az emberi és kisebbségi jogokat megsértő csehszlovákiai „normalizációs rendszer” ellen. Felismerte az 1975-ös helsinki zárónyilatkozat jelentőségét, amely az európai nemzetek együttműködés és az emberi és kisebbségi jogokért folytatott küzdelmeket Európa-szerte új alapokra helyezte.

Egyedüliként nevét adta és személyesen vállalta a Jogvédő Bizottság párt- és állami szervekhez elküldött jelentéseinek, hazai, külföldi és nemzetközi szervezeteknek címzett memorandumainak szerzőségét.

A Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa azt is elmondta, hogy az 1980-as években nyelvi, oktatási jogokat védelmező hazai és nemzetközi fellépésével Duraynak sikerült mozgósítania a felvidéki magyar közösséget és a késő-kádári Magyarország kisebbségekért felelősséget érző értelmiségi köreit. Ennek a kapcsolattartó csoportnak a kemény magját Bencze György filozófus, Benda Kálmán, Benda Gyula, Jeszenszky Géza történészek, Hamburger Mihály politológus, Törzsök Erika szociológus alkotta. Mellettük Vigh Károly szervezte meg a Budapesten élő, felvidéki származású értelmiségiek 25-30 fős csoportját, amely az MSZMP KB-hez címzett tiltakozásban sürgette a magyar állampárt állásfoglalását Duray Miklós és a magyar kisebbség jogainak ügyében.

A köztársaság felforgatásának bűntette

A történész arra a kérdésre, miért indítottak Duray ellen pert, így válaszolt: a kisebbségi jogvédő állandósult megfigyeltetése, kétszeri letartóztatása és ítélet nélküli kétszeri több hónapos fogva tartása már előre jelezte, hogy a csehszlovák szövetségi és a pozsonyi szlovák kormány vádat kíván emelni ellene, hogy bírósági ítélettel tegyék lehetetlenné jogvédő-tevékenységét.

A negyven évvel ezelőtt, 1983 január 31-én és február 1-jén ellene indított politikai perrel a csehszlovák és szlovák hatóságok fel kívánták számolni a Jogvédő Bizottságot, meg akarták félemlíteni a mind nagyobb támogatottsággal működő iskola- és nyelvvédelmi mozgalom szervezőit.

A per első napján, amelyen interjúalanyunk is részt vett és életre szóló emléke marad a vádlott imponáló felkészültsége, higgadt védekezése, ismertették a pártállami érvekkel bőségesen alátámasztott, de a kisebbségi és polgári jogokat eleve félreértelmező vádiratot, amely szerint Duray

1979 óta a köztársaság szocialista állam- és társadalmi rendje ellen ellenséges szándékkal, állandó jelleggel és nagymértékben írt, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén és külföldön sokszorosí­tott, illetve különböző intézményeknek, valamint az ország területén élő magyar nemzetiségű magánszemélyeknek a köztársaság szocialista társadalmi és államrendjével szemben ellenséges szándékú izgató írásokat terjesztett.

A vádirat szerint Duray a szocialista társadalmi és államrenddel szemben ellenséges szándékkal széles körű felforgató tevékenységet fejtett ki, amellyel a köztársaság felforgatásának bűntettét követte el. (A perről egyébként Duray maga készítette el a mindmáig legátfogóbb, kiválóan dokumentált beszámolót, amelyet Kutyaszorító II. címmel a Püski Kiadó jelentetett meg 1989-ben.)

Politikai per koncepciós váddal

A per 1983. január 31-én délelőtt kezdődött a vádirat ismertetésével Pozsonyban. Az akár 5-10 évi börtönbüntetés kiszabására is módot adó vádat Duray elutasította, és kijelentette, nem tekinti magát bűnösnek. Ezt követően a vádirattal kapcsolatos véleményét a bíró által felajánlott tolmács igénybevétele nélkül, szlovák nyelven tartotta meg. Mint hangsúlyozta: a szlovákiai magyar iskolákat sújtó, az oktatás nyelvének megváltoztatására irányuló terv 1978-ban váltotta ki azt a jogvédelmi tevékenységet, amely miatt most bíróság elé állították.

A bíró kérdésére a Jogvédő Bizottság nevében a Charta '77 részére készült állásfoglalását, ami a korabeli politikai viszonyok közt a pártállami igazságszolgáltatás szemében igen komoly „vétségnek” számított, Duray a következő érvekkel védte meg:

Ezt az esszélevelet azért írtam a Charta '77-nek, mert megítélésem szerint egyedül ennek a társadalmi aktivitásnak a célja az emberi jogok védelme Csehszlovákiában. Saját tapasztalataimból tudtam, hogy Csehországban nagyon keveset tudnak a Szlovákiában élő magyar kisebbségről. Amennyiben tudnak valamit, az 1938-cal függ össze, és ehhez a dátumhoz inkább negatív élmények fűződnek. Azért szántam el magam a szöveg megírására, hogy kifejtsem mind a mai problémákat, mind azt, hogy a csehszlovákiai magyarság őszintén szeretné saját hazájának vallani az országot, de ezért az asszimiláció és a hátrányos megkülönböztetés rémétől mentes nemzeti életre és nemzeti létének sokoldalú fejlesztésére vágyik.

Az első napon az ügyészség által egyfajta koronatanúi szerepben meghallgatott Janics Kálmán felvidéki magyar történész alaposan megzavarta a bíróság forgatókönyvét, amikor Durayt előbb csehszlovák, majd szovjet ügynöknek állította be, aki Janics szerint magyarországi kapcsolatait is ügynöki tevékenysége céljaira próbálta felhasználni.

A per második napjára Mészöly Miklós, Cseres Tibor és Csurka István utaztak Pozsonyba, hogy jelenlétükkel bizonyítsák, milyen fontosnak tartják a kisebbségi magyarság jogainak védelmét, s egyértelművé tegyék a magyarországi ellenzék Duray Miklós melletti kiállását. A második napon a bíróság a Jogvédő Bizottság munkájában névtelenül fontos szerepet játszó pozsonyi magyar értelmiségieket hallgatott meg, akik a váddal kapcsolatos kérdések szakmai, történeti, jogi és politikai hátterének megvilágításával a vád megalapozatlanságát erősítették meg. A vád tárgyi alapja, érvrendszere látványosan összedőlt. Peter Šamko bíró február 1-jén a pert előbb elnapolta, majd 1983. február 25-én – ítélet és a vád elejtése nélkül – Duray Miklóst szabadlábra helyezte.

Kádárék hallgatásba burkolóztak

A per nemzetközi visszhangjáról szólva Szarka László elmondta, hogy a tárgyaláson az Amnesty International képviseletében megjelent Eva-Maria Barki bécsi ügyvéd. Elsőként a Szabad Európa Rádió adott rövid híradást. Külön nyilatkozatban álltak ki a Charta '77 szóvivői és a Chartát aláíró szlovák értelmiségiek közül Miroslav Kusý, František Mikloško mellett Ján Čarnogurský, a későbbi szlovák miniszterelnök. A történész itt megjegyezte, hogy

aki a sajtóban is fontosnak tartotta hangsúlyozni az elhunyt jogvédő tevékenységének jelentőségét.

A korabeli vezető nyugat-európai lapok hírt adtak a kurtán-furcsán véget ért perről. Az Amerikai Pen Club nevében Norman Mailer, Arthur Miller, Allen Ginsberg és Kurt Vonegut intézett tiltakozó levelet Gustáv Husák csehszlovák pártfőtitkárhoz és köztársasági elnökhöz. A Hámos László vezette amerikai Hungarian Human Rights tüntetést szervezett Ottawában. A perről a párizsi Irodalmi Újságban kiváló elemzést közreadó Ölvedi János szerint a per lezárására nem a hallgatásba burkolózó kádári Magyarország, hanem nagy valószínűséggel az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet madridi zárónyilatkozatának véglegesítésével egybeeső nyugati tiltakozások miatt kerülhetett sor.

(Borítókép: Duray Miklós 2016. november 8-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)