Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc kölcsönt adott, Gelencsér Ferenc kriptovalutázik

2023. február 1., szerda 03:22 | aznap frissítve

Január 31-én éjfélkor közzétették az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatait is, cikkünkben több ellenzéki politikus anyagi helyzetét foglaltuk össze.

Orbán Viktor miniszterelnök legfrissebb vagyonnyilatkozatáról itt számoltunk be, a minisztereket ebben az anyagunkban gyűjtöttük össze, és Novák Katalin köztársasági elnök bevallásával is foglalkoztunk.

Gyurcsány Ferenc és a százmilliók

Gyurcsány Ferenc továbbra is tulajdonosa egy pápai lakásnak, valamint felerészben egy kötcsei családi háznak. A korábbi miniszterelnöknek értékpapírban 461 millió forintja van, ez májusban még 587 millió forint volt.

A DK elnöke feltüntetett 631,7 millió forintot lakásvásárlás-foglaló és előlegként, valamint 13 millió forintot adott kölcsön. A tartozásoknál 58,9 millió forint bankhitel és 293 millió forint értékpapír-fedezetű hitel szerepel.

A volt miniszterelnök az Altus Portfólió Kft. tulajdonosa, itt jövedelmi kategóriaként a négyest jelölte meg, ami havi bruttó 1–5 millió forint közötti összeget takar.

Gelencsér Ferenc kriptovalutázik

Gelencsér Ferencnek nincs a nevén ingatlan és nagy értékű ingóságok sem. Kriptovalutával viszont még mindig foglalkozik, a korábbinál valamelyest kevesebb, 1,7 millió forintja van ebben.

A Momentum frakcióvezetőjének hitelintézeti számlakövetelése 7,2 millió forint, ami emelkedést jelent a korábbi 2,3 millióhoz képest. A párt elnöki pozíciója után nem kap díjazást. 480 ezer forintos, hitelintézettel szembeni tartozását rendezte.

Lukács László Györgynek Karcagon vannak érdekeltségei

Lukács László Györgynek három karcagi ingatlanban van résztulajdona, és tulajdonosa egy pulai lakóháznak. A Jobbik frakcióvezetője birtokol egy Nissan Juke-ot és egy Peugeot 3008-at is.

Az ellenzéki politikus 5,8 millió forint hitelintézeti számlaköveteléssel rendelkezik. A hitelintézettel szembeni tartozásoknál 17 millió forint hitelt és 8,6 millió forint kölcsönt tüntetett fel. 2022 májusában még láthattunk a vagyonnyilatkozatában 2,1 millió forint takarékbetétben elhelyezett megtakarítást, ez ma már nincs, viszont akkor nem volt hitelintézeti számlakövetelése.

Kunhalmi Ágnesnek befektetési jegyei vannak

Kunhalmi Ágnes továbbra is a XIII. kerületben tulajdonol felerészben egy 57 négyzetméteres ingatlant, és megvan az Opel Astrája is. Befektetési jegyekben 430 ezer, valamint 95 ezer forintja van, ez némi emelkedés az előző bevalláshoz képest, az OTP Lakástakaréknál 1,2 millió forintot tüntetett fel.

Az MSZP társelnökének hitelintézeti számlakövetelése a tavalyi 12,4 millió forintról 16,9 millióra hízott, a devizában meglévő követelése ennél jóval kisebb mértékben, de szintén felfelé kúszott.

Tóth Bertalan erdőtulajdonos

Tóth Bertalan változatlanul felerészben tulajdonosa egy nagykozári erdőnek, egy pécsi háznak és beépítetlen területnek is. Az MSZP frakcióvezetője bérel egy Volkswagent Tiguant, és van egy névértéken 4,5 millió forintos életbiztosítása, tízmillió forintos követelés mellett, a tavalyi vagyonnyilatkozatában itt szerepelt még egy 12 milliós hitelintézeti követelés is.

A szocialista politikus a Bonus Kft.-ben megtartotta 60 százalékos tulajdonrészét, valamint díjazás nélküli irodavezetői pozíciót tüntetett fel a Dr. Tóth Ügyvédi Irodánál.

Komjáthi Imrénél nem sok változás van

Komjáthi Imrének, az MSZP társelnökének és országgyűlési képviselőjének a tavaly májusi vagyonnyilatkozatához képest nem változott az ingatlanhelyzete, a mostani nyilatkozatában is egy 2004-ben vásárolt edelényi 724 négyzetméteres ingatlant tüntetett fel (ebből a lakóház 222,8 négyzetméter), amelynek 2/5 részt tulajdonosa. 2019-ben vásárolt egy Dacia Lodgy gépjárművet.

Hitelintézettel szembeni tartozást is beírt tavaly májusban: adóstárssal együtt több mint 12 millió forintos jelzáloghitele volt, a mostaniban már kevesebb mint 12 millió forint van beírva. Korábban több mint 7 millió forintos személyi kölcsönt tüntetett fel, most kevesebb mint 7 milliót.

A tavaly augusztus 5-ig leadott nyilatkozatába beírta, hogy a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumi tagja 2022. márciustól (díjazás nélkül), ezt most is feltüntette. Az elmúlt 3 évben az Esély Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági elnökeként a havi bruttó 100200 ezer forintos jövedelmi kategóriába esett.

Szabó Tímea csökkentette a tartozását

Szabó Tímeának, a Párbeszéd frakcióvezetőjének a tavaly májusi vagyonnyilatkozatához képest nincs sok változás: 1/1 tulajdonosa egy 2009-ben vásárolt, III. kerületi, 72 négyzetméteres lakásnak, és felerészben tulajdonosa egy 1990-ben vásárolt, III. kerületi, 86 négyzetméteres lakásnak. Hitelintézettel szembeni tartozása a tavaly májusi nyilatkozatban még 6,1 millió forint volt, a mostaniban már csak 5,6 millió forint szerepel.

Tordai Bence lassan törleszt

Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke és frakcióvezető-helyettese a tavaly májusi vagyonnyilatkozatába két ingatlant írt be: egy 2016-ban vásárolt, 8/24 arányban tulajdonolt, II. kerületi, 997 négyzetméteres ingatlant (130 négyzetméter a rajta lévő lakóház), illetve egy 2014-ben vásárolt, felerészben tulajdonolt, magyarnándori, 247 négyzetméteres ingatlant (60 négyzetméteres a rajta lévő lakóház). Ugyanezek szerepelnek a mostani nyilatkozatában is.

2018-ban vásárolt egy Toyota Avensis Verso típusú gépjárművet. Hitelintézettel szembeni tartozásként korábban egy több mint 7 millió forintos összeget tüntetett fel, a mostaniban már csak 5 millió 750 ezer forint szerepel. Adóstársként több mint 19 millió forintot írt be tavaly, közel 19 millióra változott az összeg. Magánszemélyekkel szemben 5,5 millió forint tartozása volt, és maradt is.

Toroczkai Lászlónak nincs megtakarítása

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és frakcióvezetője a tavaly májusi vagyonnyilatkozatába azt írta, hogy Ásotthalmon 2017 óta felerészben tulajdonosa egy tanyának szőlővel, továbbá 2020 óta tulajdonosa egy 8909 négyzetméteres szántónak. Ezeket a mostani nyilatkozatában is feltüntette. Nagy értékű ingósága vagy megtakarítása nem volt, és most sincs.

Hitelintézettel szemben több mint 4 millió forintos tartozása van. Magánszemélyekkel szemben 5,5 millió forintos tartozása volt, friss nyilatkozatában már csak 2,5 millió forint van beírva.

Ungár Péternek még megvan a Zámbó-festmény

Ungár Péter, az LMP társelnöke és frakcióvezetője továbbra is 1/4 tulajdonosa egy 2006-ban örökölt, 340 négyzetméteres, Budapest II. kerületi családi háznak. Még 2020-ban vásárolt egy Toyota RAV4-est, 2021-ben ajándékként kapott egy Zámbó István-festményt.

Tavaly májusi nyilatkozata szerint 12 millió 200 ezer forint szerepelt a számláján (most 50 ezer forinttal kevesebb), és valamivel több mint 9 millió forintnak megfelelő devizát tüntetett fel, továbbá 99 milliós számlakövetelést írt be. Utóbbiak most is szerepelnek a nyilatkozatában.

Korábban feltüntette, hogy 17 százalékos részesedése van a BIF-részvényeket tulajdonló PIÓ-21 Kft. vagyonkezelőben, és hogy 90 százalékos a tulajdonrésze az Azonnali.hu-t kiadó Azonnali Média Kft.-ben, valamint 45 százalékos tulajdonhányada van a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-ben. Az Azonnali.hu azóta megszűnt, de az azt kiadó kft.-ben továbbra is 90 százalékos Ungár Péter tulajdonrésze. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-t és a PIÓ-21 Kft.-t ismét beírta a vagyonnyilatkozatába. Pluszdíjazással egyik sem jár.

Hadházy Ákos Bécsben vásárolt lakást

A független képviselő felerészben tulajdonosa egy szekszárdi lakásnak, valamint birtokol egy fácánkerti szőlőt. Hadházy Ákos 2022-ben Bécsben vásárolt egy 30 négyzetméteres lakást, aminek felerészben tulajdonosa. A garázs viszont kiürült: a lízingelt Škoda Kodiaq, a Trabant Combi és a Volkswagen Caddy is eltűnt a vagyonnyilatkozatból.

Hadházy Ákosnak volt 6,3 millió forintnyi államkötvénye, 3,9 millió forint hitelintézeti számlakövetelése, devizában 5,8 millió forint, de már ezek sincsenek meg, hitelintézettel szembeni tartozása 16 millió forint fölé emelkedett, illetve magánszemélynek is tartozik majdnem 4 millió forinttal.

A politikus beleírta a vagyonnyilatkozatba azt is, hogy „2022-ben magyar magánszemélyektől választási kampányra, az eskütételem törvénytelen akadályozásának időtartamára, majd a tiszteletdíjam törvénytelen visszatartására és politikai munkám támogatására 16,8 millió forint magánkisadomány érkezett”.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok