Index Vakbarát Hírportál

A napokban érkeznek az emelt pedagógusbérek

2023. február 3., péntek 12:04

A napokban utalják a pedagógusoknak az átlagosan 10 százalékkal megemelt fizetésüket, ami a harmadik ilyen mértékű béremelés 2020 óta.

A pedagógusok munkája iránti megbecsülés jeleként a kormány 2010 óta több ütemben emelte a pedagógusok bérét, az orosz–ukrán háború és az uniós szankciók okozta nehéz helyzetben is elkötelezett a további béremelés mellett – közölte a Belügyminisztérium pénteken.

A közlemény szerint a kormány 10 százalékos béremelést tudott megelőlegezni, ezt az emelt bért kapják most kézhez a pedagógusok.

Mint írják, amennyiben Magyarország megkapja az uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógusbér-emelés következhet: az idei béremelés mértéke januárig visszamenőleg 21 százalékos lesz, ezt követően – 2021-hez képest – 2024-ben 25 százalék, 2025-ben pedig 29-30 százalék lehet a béremelés mértéke.

A tárca közleménye szerint a cél, hogy 2025-re a pedagógusok átlagfizetése elérje a diplomás átlagbér 80 százalékát.

Már egy éve sztrájkolnak a tanárok

Mint ismert, egy éve volt az a kétórás figyelmeztető sztrájk, amellyel példátlan tiltakozási hullám indult a magyar oktatásban. A két nagy pedagógus-szakszervezet 2022-ben összesen hét központi sztrájknapot hirdetett meg, de a tanárok emellett számos más akcióval, polgári engedetlenséggel, tüntetésekkel, demonstrációkkal adtak hangot a nemtetszésüknek. A kiállások 2023-ban sem értek véget, január elején tudásmenet indult az oktatásért, majd január 23-tól gördülő munkabeszüntetésbe kezdtek a pedagógusok.

A szakszervezetek még 2021 októberében alakítottak sztrájkbizottságot, ekkor négy követelést fogalmaztak meg, ezek elsősorban a béremelésre és a munkaterhek csökkentésére vonatkoztak. Az elmúlt időszakban a lista két új ponttal bővült, a kérések jelenleg az alábbiak:

Kirúgási hullám

A polgári engedetlenségi akciókban részt vevő pedagógusokat a tanévkezdés után sorra rúgták ki az intézményeik vezetői, amelyek ellenére tovább folytatódtak a kiállások. Elbocsátásra nemcsak a fővárosi, hanem a vidéki iskolában is volt példa, és hétről hétre egyre több pedagógus kényszerült arra, hogy otthagyja korábbi munkahelyét. 

A kormány január 12-én megjelent rendelete azonban átírta a pedagógusok elbocsátásának szabályait. A munkáltatónak ezentúl nem 15 napja lesz kirúgni a szerinte kötelezettségét szándékosan vagy jelentős mértékben megszegő pedagógust, hanem az adott tanév augusztus 1. napjáig bármikor gyakorolhatja a rendkívüli felmentés jogát.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete cinikusnak és embertelennek tartja a módosítást. Szerintük ugyanis felháborító, hogy az új rendelet értelmében a polgári engedetlenségben részt vevő tanárok nem azonnal, hanem csak a félév végén értesülhetnek a kirúgásukról.

Rovatok