Index Vakbarát Hírportál

Viharkatasztrófa: „Azt láttam, hogy ott fekszik egy ember, jajgat, ordít és egy kisgyerek van mellette”

2023. február 6., hétfő 06:11

Jelentős károkat, tartós áramszünetet, sok helyen közlekedési fennakadásokat okozva vonult át az ország területén a vihar. Több mint 100 ezer fogyasztónál volt áramkimaradás, de vannak olyan területek, ahol még mindig nem sikerült helyreállítani a szolgáltatást.

Debrecenben is pusztító vihar csapott le szombaton. A városban egy gyermekével sétáló férfira zuhant egy hatalmas fa – derült ki az ATV riportjából.

Azt láttam, hogy ott fekszik egy ember, jajgat és ordít és egy kisgyerek van mellette. Pillanatokon belül jöttek más emberek is, és az volt az érzésem, hogy igencsak egyedül van a gyerekkel az apuka, és azonnal hívtam a 112-t

– idézte fel az egyik szemtanú a szörnyű pillanatokat.

Zala, Somogy, Baranya több településén is áramkimaradásokat okozott a vihar. Még mindig sokan várnak arra, hogy helyreálljon a szolgáltatás. A Zala vármegyei Kiscsehiben több mint egynapos szünet után sikerült helyreállítani a hálózatot, egyes helyeken azonban már 24 órája nincs áram. Az egyik érintett arról tájékoztatta a csatornát, hogy az E.ON-tól semmiféle értesítést nem kaptak.

Van, aki az áramkimaradás miatt aggregátort volt kénytelen kölcsönkérni.

Mohácson az erős szélben az egyik áruház melletti téglafal dőlt ki. Pécs Nagyárpádi városrészében pedig a templom tornyáról a keresztet fújta le a szél és állította bele a főépület tetejébe. Több helyen a temetőket is le kellett zárni, ugyanis a leszakadó ágak és kidőlő fák miatt veszélyessé vált a sírkertek látogatása.

A tűzoltók országszerte 4800 segélyhívást kaptak, és 2700 helyen dolgoztak a károk felszámolásán. Áramlottak a képek szerkesztőségünkbe a szombati brutális szélviharról, a fotókat ebben a cikkünkben szedtünk össze.

(Borítókép: A komáromi hivatásos tűzoltók kidőlt fa miatt avatkoztak be Lábatlanon 2023. február 5-én. Fotó: BM OKF)

Rovatok