Index Vakbarát Hírportál

Csaknem száz ember fagyott halálra szeptember óta Magyarországon

2023. február 8., szerda 12:12

2022 szeptemberétől idén január közepéig mintegy 100-an lettek fagyhalál áldozatai. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat korábban több módszert ismertetett azzal kapcsolatban, hogyan segíthetünk a szabad ég alatt éjszakázókon.

Összesen 98-an hűltek ki tavaly szeptembertől idén január közepéig, a még viszonylag enyhe tél dacára is – közölte a Magyar Szociális Fórum a Pénzcentrum megkeresésére.

A szervezet rendszeresen közli ezeket a statisztikákat. A mostaniban azt is hozzátették, hogy ugyan nőtt a szabad ég alatt elhunytak száma, az áldozatok többsége viszont a fűtetlen helyiségekben veszítette életét.

A lap arról is beszámolt, hogy a fűtetlen helyeken életüket vesztők túlnyomó többsége idős, beteg ember, a szabad ég alatt megfagyottak között azonban 40-50 évesek is vannak.

Így lehet segíteni a szabad ég alatt éjszakázókon

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat korábban három lépésben foglalta össze weboldalán, mit kell tenni akkor, ha segíteni szeretnénk a szabadban éjszakázó embereken. A módszerek a következők:

A fagypont alatti hőmérséklet miatt nem csak az utcán élők lehetnek veszélyben. A fűtetlen és rosszul fűtött otthonokban is könnyen történhet tragédia, ha nincs, aki odafigyeljen az egyedül élő magányos, idős emberekre. A hidegben bármilyen szokatlan jelenség árulkodó lehet. Bajt jelenthet, ha nem füstöl a kémény, ha nappal is égve marad a villany, ha nincsenek lábnyomok az udvaron a hóban, vagy ha a kerítésen maradt az ételhordó. A téli tragédiák nagy része fűtetlen lakásokban történik, ezek megelőzése közös felelősségünk

– hívta fel a figyelmet a szervezet.

(Borítókép:  MTI / EPA / Szerhij Dolzsenko)

Rovatok