Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin: Putyin átlépte a Rubicont

2023. február 11., szombat 13:33

Interjújában a köztársasági elnök az Európai Unióhoz fűződő viszony mellett kitért az orosz–ukrán konfliktus hazánkat érintő hatásaira, Olaszországgal közös érdekeinkre és a kontinensen kívüli országokkal folytatható együttműködés alapjaira is.

Európa nélkül nincs magyar jövő, ahogy Magyarország nélkül sincs európai jövő – egyebek mellett erről beszélt Novák Katalin köztársasági elnök a Portfoliónak adott szombati interjújában.

Az MTI összefoglalója szerint Magyarország és az EU közti kapcsolat témáját is érintette, kijelentve, hogy: Magyarország nem egyszerűen „Nyugat-orientált”, hanem a Nyugat szerves és elidegeníthetetlen része már legalább ezer éve.

Nem örül az Európai Bizottság és a magyar kormány közti kötélhúzásnak, de azzal egyetért, hogy az ország szuverenitását meg kell védeni.

Szerinte vissza kellene térni a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködéshez, e folyamat azonban kompromisszumokat igényel.

Az államfő véleménye szerint az EU az elmúlt évtizedben inkább gyengült, mint erősödött. Elveszítette az Egyesült Királyságot, a külpolitikai érdekérvényesítés terén, demográfiailag és versenyképességi szempontból is lemaradt az Egyesült Államok és Ázsia mögött.

A háború árnyékában 

Az orosz–ukrán háborúról így fogalmazott:

Ukrajna lerohanásával Vlagyimir Putyin átlépte a Rubicont. Az úgynevezett nyugati világ egy emberként kiáltott fel az agresszió láttán: ne tovább! Bár a háború nem a mi szövetségi rendszerünk ellen zajlik, itt van a közvetlen szomszédunkban. Ráadásul egy olyan országot ért támadás, ahol nagyszámú magyar közösség él, és küzd a megmaradásért.

Novák Katalin szerint el kell érni, hogy Európa független, önellátásra képes, gazdaságilag erős, biztonságos, saját védelmét biztosító, békés térség legyen. Hozzátette, hogy el kell kerülnünk a további eszkalációt, az atomfegyverek bevetését, egy pusztító harmadik világháború kitörését, mielőbbi fegyverszünet és béke kell.

Ez nem videójáték, nem virtuális harcmező, hanem a véres valóság

– mutatott rá. Hozzátette: A magyar álláspont épp az, amit egyébként Ferenc pápa és a szentszéki diplomácia is oszt: először fegyverszünetet kell kötni, azután lehet meghatározni a hosszú távú béke alapvető feltételeit. Novák Katalin megjegyezte: eddig sem Oroszország volt a legfontosabb partner Magyarország számára, és a jövőben sem lesz az.

Csökkentjük az orosz energiahordozóktól való függést, több lábon állunk, keressük a jó üzleti lehetőségeket világszerte, és igyekszünk Magyarországot is minél vonzóbbá tenni a külföldi tőke számára.

A kitettséget az orosz energiahordozók terén nem vállalta, hanem örökölte Magyarország – hangsúlyozta. Az ország energiaellátásában a földgáz ma még kivételesen fontos szerepet játszik, de ez a függőség csökkenthető és csökkentendő.

A jövőben még inkább támaszkodunk majd az atomenergiára, növeljük a megújuló energiaforrások szerepét, és a földgázt is több forrásból igyekszünk beszerezni.

Kiemelte, hogy hisz a hagyományos diplomáciában, célja, hogy minden szövetségesünk bátran és nyíltan mellénk tudjon állni. A külhoni magyarokról megjegyezte: nagyon kevesen tudnak a kárpátaljai magyarság létéről és problémáiról, ezért a háborúról szóló eszmecserék során minden alkalommal felhívja a figyelmet a Kárpátalján élő magyarok nehéz helyzetére.

Római utazás

Emlékeztetett arra is, hogy a közelmúltban Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök meghívására Rómába utazott, ahol Giorgia Meloni miniszterelnökkel is találkozott. Ezzel összefüggésben aláhúzta, hogy a magyarok és az olaszok érdekei és szándékai egy irányba mutatnak: az illegális migráció elleni határozott fellépés, a nyugat-balkáni bővítés, a keresztények védelme és a családi értékek melletti kiállás. 

A világpolitikában zajló változásokat értékelve leszögezte, fel kell hagynunk azzal a gyakorlattal, hogy majd valaki megmondja, mit hogyan és mikor kell vagy nem szabad tennünk.

 Önálló, szuverén, felnőtt nemzet vagyunk, értékekkel és érdekekkel. Ezeket kell elsősorban figyelembe vennünk, és így növelni mozgásterünket

– hangsúlyozta Novák Katalin.

Kiemelte: jó lenne az Egyesült Államokkal visszatalálni a pragmatikus együttműködéshez, és igaz ez Kínára is. Az az érdekünk, hogy mind a szövetséges Amerikával, mind Kínával, mind a Nyugattal, mind a Kelettel szót tudjunk érteni – mutatott rá a köztársasági elnök a Portfoliónak adott interjúban.

(Borítókép: Novák Katalin 2021-ben. Fotó: Sóki Tamás / Index)

Rovatok