Index Vakbarát Hírportál

Magyar Helsinki Bizottság: A kormány csak akkor egyeztet velünk, ha pénz múlik rajta

2023. február 11., szombat 06:22

A magyar kormány szerint „idegen érdekeket kiszolgáló” civil szervezetekkel is egyeztetett a kormány tagjai az uniós pénzek lehívásáról. A szervezetek úgy gondolják: a szomorú az, hogy a kormány ilyenfajta egyeztetést csak akkor hív össze, ha pénz múlik rajta.

Egymás után tartotta a sajtótájékoztatókat tavaly év végén Navracsics Tibor, aki az uniós pénzek megszerzéséért folyó tárgyalásokért felelt. Azt mondta: sikerült megállapodniuk egy menetrendben, amit ha betart a kormány, akkor mind a kohéziós alapok, mind pedig a helyreállítási alap többezer milliárd forintnyi támogatásait lehívhatja Magyarország. 

Nem akarunk mismásolni, nem akarunk sunnyogni, hanem pontosan teljesítjük, amit vállaltunk és akkor ez lehetővé teszi, hogy 23-ban hozzáférjünk minden forráshoz

– fogalmazott egy sajtótájékoztatón Navracsics Tibor. 

Az Európai Bizottság azonban – a részben éppen Magyarország miatt kidolgozott – az úgynevezett jogállamisági eljárással blokkolta a kifizetéseket.

Mind a helyreállítási alapnál, mind pedig a hétéves költségvetésnél egyetlen egy olyan feltételt kell teljesíteni, ami minden kifizetést blokkol

– mondta erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. 

Meg kell erősíteni a Bírói Tanácsot

Ez a feltétel pedig az igazságszolgáltatási rendszer korrekciója – fogalmaz az RTL Híradó. Ennek a legfontosabb része a bírósági rendszert ellenőrző országos Bírói Tanács megerősítése, a rendszert igazgató Országos Bírósági Hivatallal szemben. 

Mint kiderült, az Igazságügyi Minisztérium 

az általa rendszeresen negatív színben, idegen érdekek képviselőjeként feltüntetett jogvédő civil szervezetekkel, a magyar Helsinki Bizottsággal és az Amnesty International-lel is egyeztetett

arról a törvénycsomagról, amelynek elfogadása nélkülözhetetlen az uniós források megszerzéséhez.

A kormány az igazságszolgáltatás korrekciójában több ponton is hajlandó engedni az uniónak, ám a civilek szerint ez még nem elég.

Érdemi egyeztetés volt és ez nagyon örömteli. A szomorú az, hogy a kormány ilyenfajta egyeztetést csak akkor hív össze, ha pénz múlik rajta. Normális demokráciában nincs hírértéke annak, hogy a kormányzat hozzáértő civil szervezetekkel egyeztet

 – mondta Kádár András, a Magyar Helsinki Bizottság tisztviselője, aki szerint az Igazságügyi Minisztérium javaslatai a jelenlegi formában nem felelnek meg az Európai Bizottság elvárásainak. 

(Borítókép: Philipp von Ditfurth / picture alliance / Getty Images)

Rovatok