Index Vakbarát Hírportál

Hodász atya arról írt, hogy többször is szexuálisan zaklatta egy pap

2023. február 11., szombat 13:14

Hodász András római katolikus pap a szombaton közzétett, Pető-ügyről szóló írásában arról vallott, hogy gyermekkorában többször is molesztálta őt egy pap.

Hodász András felidézte, hogy egy baráti sörözés alkalmával szóba került a szexuális abúzus, és hogy ki mit tehet a gyermekek védelme érdekében. Véleménye azonban gyökeres ellentéte volt annak, amit a társaság egy másik tagja gondolt az ügyről.

Hodász András szerint az edukáció és a bensőséges családi légkör a meghatározó, valamint hogy a gyermek bármikor beszélhessen arról, ami foglalkoztatja. A másik fél azonban úgy gondolta, az ilyenekről nem szabad beszélgetni a gyerekekkel, mert ezzel csak felhívjuk a figyelmét a témára. „Amúgy a legtöbb, amit tehetünk, hogy jó keresztény iskolába adjuk” – tette hozzá az illető. 

Végül hatalmas vita kerekedett, és Hodász András úgy fogalmazott: egy ponton „elszakadt valami” benne. Artikulálatlanul üvölteni kezdett, felpattant az asztaltól, és a földhöz vágta az első dolgot, ami a kezébe akadt. Majd visszazuhant a helyére, és percekig megállíthatatlanul zokogott. 

Rájött, a magyarázatot máshol kell keresni, itt, ebben az esetben ő is érintett:

kamaszkorában több alkalommal szexuális visszaélést követtek el vele szemben is.

Évekkel később elmondta a szüleinek a történteket, akik úgy reagáltak: furcsának találták, hogy olyan sokat találkozik azzal a pappal, akiről amúgy hallották is, hogy valami nincs rendben vele, és gyanúsan sok fiatal fiú van körülötte állandóan, de nem tudták, mit tehetnének.

Hodász András bevallotta, dühös volt a szüleire a naivitásuk miatt és a felelősséghárító tehetetlenségükért. Szerinte a szüleinek az lett volna a dolguk, hogy mindent megtegyenek azért, hogy megvédjék őt. A kocsmában is ezt a haragot élte át. Úgy véli, a teljes magyar társadalomból hiányzik az, hogy megértsük, mi zajlik az áldozatok lelkében, „mert akkor tudunk empátiával fordulni feléjük, és megadni nekik mindazt, amire valóban szükségük van”.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06 (80) 225-225-ös számon.

Személyesen az önhöz legközelebbi áldozatsegítő központban kérhet segítséget, az áldozatsegítő központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: Hodász András 2019-ben. Fotó: Kaszás Tamás / Velvet)

Rovatok