Index Vakbarát Hírportál

Parkolóőr lett a „nemzet rozmárja”, Schirilla György

2023. február 11., szombat 17:12

Parkolóőr lett Schirilla György, aki azzal vált híressé, hogy télvíz idején számos alkalommal átuszta a jeges Dunát. A „nemzet rozmárja” ma már nem szereti a hideg vizet, ehelyett inkább sokat sétál.

Két és fél éve az utcán dolgozik Schirilla György, a nemzet rozmárja. A rozmárkodást néhai édesapjától örökölte meg, akivel minden télen megmártóztak a magyar vizekben, de legutóbb azt nyilatkozta: most már télen is túl meleg a Duna vize, ezért komolytalanná vált a rozmárkodás.

A Metropol most arról értesült, hogy Schirilla György parkolóőr lett Budapesten. A sportember a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy már nem tudott megélni az úszásból, mivel a szponzorációs pénzek mindig csak arra voltak elegek, hogy az úszásokhoz kapcsolódó költségeket fedezni tudja. A sport mellett egy ideig jóga- és reflexológiaoktatással is foglalkozott, így tudta eltartani a négytagú családot. Később azonban elvált, teljesen a padlóra került, rengeteg adósságot halmozott fel, amiből az új párja segítségével tudott kijönni.

Két és fél, három éve teljesen padlóra kerültem, és munkát kerestem. Tudok sokat gyalogolni, de egy fegyelmezetlen, bohém ember vagyok. Úgy gondoltam, hogy a parkolási ellenőrségnél ez az utóbbi két tulajdonság eltűnik, az első pedig nagy előny, ráadásul ez a munkakör rászoktat egy sokkal fegyelmezettebb életre. Jó a kommunikációs képességem, rendet tudok tenni egy parkolóban

– fogalmazott a Metropolnak nyilatkozva Schirilla György.

Elmondása szerint munkája közben sokan felismerik, és kiszólnak neki az autójukból, hogy „Gyurikám, nem lenne jobb inkább a jeges Dunában?”. Schirilla György azonban úgy véli, hogy dolgozni ugyan nehéz, de nehezebb nem dolgozni. „A munka nem ciki, cikisebb lenne, ha az ismertségemet kihasználva koldulnék az utcán. Három év múlva nyugdíjas leszek, arra is gondolni kell – tette hozzá.

Schirilla György arról is beszélt, hogy búcsúzóul még úszik egyet Budapesten és Vácott, illetve lesz még két úszása a Balatonon is, hogy elköszönjön a közönségtől.

Apukám 52 évesen hagyta abba a jeges Duna átúszását, én ennél tízzel több vagyok, és megmondom őszintén, nem vonz a hideg víz, nincs már kedvem belemenni. És nagy telek, jégtáblák sincsenek. És különben is, rengeteg Rozmár-klub van az országban. Számomra így nincs kihívás sem

– mondta Schirilla György az interjú végén. 

(Borítókép: Schirilla György a Zagyva folyóban a Heves jeges életmód-találkozón Hatvanban 2017. január 15-én. Fotó: Komka Péter / MTI)

Rovatok