Index Vakbarát Hírportál

Elkapták a budapestieket rettegésben tartó ámokfutókat

2023. február 12., vasárnap 11:00 | aznap frissítve

Elfogták egy fiatalokból álló társaság négy tagját szombaton, akik az előző napokban látszólag előzmény nélkül támadtak emberekre a főváros utcáin – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a police.hu oldalon.

A BRFK nyomozó főosztályán a magyar nőt, a külföldi férfit és a két külföldi nőt közösség tagja elleni erőszak bűntette, illetve annak előkészülete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd vették őrizetbe. Az ügy részleteiről a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn sajtótájékoztatót tart.

Mint korábban megírtuk, péntek délután Budapest XI. kerületében a nyílt utcán támadt rá egy férfira egy símaszkos, viperával felszerelkezett galeri. A szemtanúk szerint a férfi valószínűleg munkába érkezett, és akkor támadták meg, miután leszállt egy buszról (az is elképzelhető, hogy a támadói is vele utaztak a járművön). A viperával is felszerelkezett támadók az áldozatot megverték, majd magára hagyták. A helyszínen vértócsák maradtak a támadás után.

A rendőrség most még nem erősítette meg, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e az újbudai támadással, de vélhetően ők voltak az elkövetők. A rendőrség szombaton nagy erőkkel vonult ki a budai Várhoz, hogy megakadályozza a kitörés napjára érkezők és a hírek szerint németországi résztvevőkkel is felvonuló antifasiszták találkozását.

A Széll Kálmán térnél is megvertek három embert, videó is készült a támadásról

Frissítés: Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere vasárnap számolt be arról, hogy a Széll Kálmán tér és a Szilágyi Erzsébet fasor találkozásánál is megvertek három embert.

Megvertek három békés járókelőt minden ok nélkül, a támadók tettét csupán szélsőséges ideológiák vezérelték

– írta a polgármester, hozzátéve: „a szélsőséges ideológiák, a félelemből táplálkozó téveszmerendszerek mindig a gyűlöletet táplálják”. Ezenkívül jobbulást is kívánt az áldozatoknak.

A pénteki gazdagréti támadásról mindeközben több videó is felkerült az internetre. Ezek megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk, itt, valamint itt elérhetőek.

Gazdagréten a baloldali, a Széll Kálmán a jobboldali radikálisok verhettek meg embereket

A gazdagréti támadást egyes értesülések szerint szélsőbaloldali, antifasiszta aktivisták hajtották végre (de ezt egyelőre a rendőrség nem erősítette meg). A Magyar Jelen című radikális lap ezen kívül arról is írt, hogy – értesülésük szerint – ugyanezek az antifasiszták a belvárosban is megtámadtak egy párt,

és a nőt többször is megszúrták késsel.

Arra viszont szintén a Magyar Jelen utalt, hogy a Széll Kálmán téri támadást a szélsőjobboldali radikálisok követhették el. Egy másik cikkükben írták a szombati Becsület Napjáról, hogy: „a Betyársereg két antifa-fészek ellen indított támadást, egyet a Széll Kálmán téren, egyet a Vár tövében”.

A hvg.hu értesülései szerint azonban a Széll-Kálmán téren nem (vagy nem csak) antifasisztákat támadtak meg a radikálisok, hanem egyszerű embereket, akik éppen ebédelni mentek. A portál úgy értesült, hogy a járókelők nem is csak hárman voltak, hanem öten, és sem a szélsőjobb-, sem a szélsőbaloldali szélsőségekhez nincs semmi közük. A 444.hu-t a rendőrség arról tájékoztatta, hogy a Széll Kálmán térni támadók közül két férfit elfogtak és előállítottak, a többieket még keresik.

Velük szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vételük mellett folytat eljárást. A bántalmazók társainak azonosítása a folyamatban lévő nyomozás feladata. Egy sértett szenvedett súlyos sérülést

– írták a rendőrök.

Rovatok