Index Vakbarát Hírportál

Őrizetbe vettek egy férfit, aki összevert és kifosztott egy nőt

2023. február 15., szerda 10:25

Letartóztattak Pécsen egy férfit, amiért – próbára bocsátás hatálya alatt – összevert, majd pedig kifosztott egy nőt múlt szombaton. Az elkövető a vádak alapján meg akarta erőszakolni áldozatát.

A Pécsi Törvényszék MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a férfi letartóztatását szexuális erőszak, testi sértés és kifosztás alapos gyanúja miatt rendelte el egy hónapra a Pécsi Járásbíróság.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított férfi múlt szombaton, az esti órákban jelent meg a nő és annak élettársa ingatlanánál, ahol az udvaron szexuális cselekmény végzésére szólította fel a sértettet.

Miután a nő ezt megtagadta, a férfi rángatni kezdte, többször megütötte, fojtogatta, ruháját letépte róla, és közösülni próbált vele. Ez nem sikerült neki, ezért felhagyott a szándékával, a nőt a kertkapuhoz vonszolta, mobiltelefonját eltulajdonította, majd azt közölte annak élettársával, hogy ebben az állapotban talált rá.

A nő a bántalmazás következtében arc- és agykoponya-zúzódást szenvedett, közvetett agyi infarktus érte, és a bal oldala lebénult.

A bíróság határozatát az ügyész, a gyanúsított és a védője is tudomásul vette, így az végleges.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok