Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Ezek az uniós javaslatok súlyosan érintenék Magyarországot

2023. február 16., csütörtök 13:51

Elkezdődött az Oroszország elleni tizedik uniós szankciós csomag tárgyalása, Szijjártó Péter számolt be arról, hogy milyen kérdések kerültek az asztalra.

„Biztosan hallották a hírekben, hogy az Európai Bizottság elkészítette a tizedik szankciós javaslatát. Tegnap a tagországok állandó képviselőinek tanácsa elkezdte ennek a tárgyalását. Sajnos ezzel ismét bebizonyosodott, hogy Brüsszelből semmifajta segítséget nem kapunk az inflációval szembeni küzdelmünk sikeréhez” – közölte legfrissebb videójában Szijjártó Péter, hozzátéve: Brüsszelből újra csak szankciók jönnek, pedig már kiderült, hogy ezek nem működnek, az európai gazdaságot rendkívüli nehézségek elé állítják, a békéhez pedig nem visznek közelebb.

A külgazdasági és külügyminiszter azzal folytatta, hogy a szankciókat kilencszer megpróbálták, kilencszer nem sikerült, „észszerűen ebből azt a következtetést kellene levonni, hogy többet nem kéne ezzel próbálkozni, de Brüsszelben nem az észszerű megközelítés uralkodik, ezért most egy tizedik csomag tárgyalása kezdődött meg”.

Terítéken a kőolaj és az atomenergia

Szijjártó Péter beszámolója szerint a tegnapi vitán több olyan kérdést is az asztalra tettek a tagországok, amelyek Magyarország energiaellátásának biztonságát súlyosan veszélyeztethetik.

Több tagország szorgalmazta az Oroszországgal folytatott nukleáris együttműködés szigorú korlátozását, többen felvetették a Barátság kőolajvezetéken zajló szállítás ellehetetlenítését vagy korlátozását.

A külügyminiszter leszögezte: ha elzárnák a Barátság kőolajvezetéket, vagy nukleáris szankciókat léptetnének életbe, ismét a magyar emberekkel fizettetnék meg a háború árát. A politikus azt ígérte, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy továbbra is érkezzen olaj a vezetéken, valamint működhessen a paksi atomerőmű.

Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a paksi atomerőmű állítja elő a legolcsóbban a villamos áramot, ha nem tud működni, súlyos áremelkedés lenne. A Barátság kőolajvezeték működése pedig alapvetően szükséges a magyar energiaellátás biztonságához, ennek hiányában fizikailag nem lehetne garantálni a biztonságos ellátást, másrészt újabb áremelkedés jönne.

A magyar kormány visszautasítja a kőolajszállításra és a nukleáris együttműködésre vonatkozó korlátozó javaslatokat, mindent megtesznek azért, hogy ne legyenek a következő szankciós csomag részei.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy háborús lépések és szankciók helyett arra lenne szükség, hogy az Európai Unió is a béketeremtésre koncentráljon, „emberek halnak meg folyamatosan, az emberek életét meg kell menteni”, ami csak békével lehetséges.

Rovatok