Index Vakbarát Hírportál

Schadl–Völner-ügy: megkezdődött az évtized korrupciós pere

2023. február 17., péntek 09:40

Óriási médiaérdeklődés övezte a Fővárosi Törvényszéken a pénteken kezdődött előkészítő ülést, amelyben 22 vádlott állt a bíróság elé. Közöttük van a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György, valamint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára.

A tanácsvezető bírónő, dr. Tóth Erzsébet a tárgyalás kezdete előtt eligazította a sajtó képviselőit: részletesen ismertette, hogy mit tehetnek és mit nem a média munkatársai – még a rágógumit is kiköpette a jelenlévőkkel.

9.16-kor vonultak be a tárgyalóterembe a vádlottak, akiket a bíró egyenként nyilatkoztatott arról, hozzájárulnak-e, hogy az arcképük megjelenjen a fotókon és a mozgóképeken. „Szeretem a rendet” – jelentette ki a tanácsvezető bírónő.

A vádlottak kommandósok kíséretében érkeztek az ülésterembe.

A szájmaszkot viselő Schadl György baloldalt foglalt helyet, két sorral mögötte ült le felesége és édesapja. Láthatóan mindenki feszült és ideges volt. Schadl Györgyöt és a harmadrendű vádlottat kéz- és lábbilincsben, vezetőszáron hozták be az ülésterembe. 

A vádlottak közül csupán Völner Pál másodrendű és R. Róbert harmadrendű vádlott nyilatkozott úgy, hogy a sajtó készíthet róluk kép- és hangfelvételt. A többi vádlott – így az elsőrendű Schadl György is – szigorúan elzárkózott a médiától.

Az ülésteremben megjelent Hadházy Ákos is. Az országgyűlési képviselő úgy nyilatkozott az Indexnek: csak az elejére jött a tárgyalásnak, hogy azt nézze meg, ki nincs itt. Szerinte minisztereknek is jelen kellene lenniük a vádlottak padján. A politikus meggyőződése, hogy a nyomozó hatóság mindent megtett, hogy a szálakat elvágja, és ne menjen feljebb ez az ügy. Úgy véli, hogy Völner és Schadl is megkapja a maga büntetését. 

A büntetőügy nyilvánosságra került dokumentumai szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2021 nyaráig összesen legalább 83 millió forint kenőpénzt adott át Völner Pál egykori igazságügyi államtitkárnak cserébe azért, hogy a politikus az általa kijelölt végrehajtókat nevezze ki pozícióikba.

A vádirat szerint Schadl 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén, nagyobbrészt a közbenjárására kinevezett végrehajtók osztalékából.

Előzmények: lehetőség a beismerésre

A pénteken kezdődött előkészítő ülésen a forgatókönyv már előre tudható volt: a vádemelést követően az ügyészség ismerteti a vádat, és – elméletileg – a vádlottaknak lehetőségük van a beismerő vallomás megtételére. Schadl György és a harmadrendű vádlott is jelezte, hogy nem kaptak meg minden iratot a börtönben, ahol a letartóztatásukat töltik, de az ügyész szerint ez nem így van, minden érdemi dokumentumot megkaptak, és a bíró is úgy ítélte meg, hogy nincs akadálya az ülés megtartásának.

Ezután elkezdődött a vádirat ismertetése, amely egy rövid szünet után, 11:20-kor folytatódott. A vádirat felolvasása közben R. Róbert és Schadl György többször mosolyogva egymásra néztek – mintha csak az iskolában lennének, és valamilyen csíny miatt az igazgatói irodába küldték volna fel őket. Völner Pál mindvégig kimért és hűvös maradt. Megható volt ugyanakkor az a pillanat, amikor Schadl György édesapja adategyeztetés miatt a bíróhoz ment, majd visszafelé a fiához lépett, párás szemmel ránézett és mosolygott, majd a vállára tette a kezét. Ezután visszaült a helyére, a menye mellé.

A vádirat ismertetése után ebédszünetet rendeltek el, Schadl Györgyöt és a harmadrendű vádlottat elvezették a kommandósok, Völner Pál is távozott a tárgyalóteremből. Legközelebb kedden és csütörtökön kell megjelenniük a bíróságon, akkor nyilatkoznak arról, bűnösnek vallják-e magukat.

Ezt az előkészítő ülésen elsőként a 22. rendű vádlott tette meg, ő bűnösnek vallotta magát, és lemondott a tárgyalásról.

Mint arról az Index korábban beszámolt, az ügyészség Schadl Györgyöt

Börtön- és pénzbüntetés

A nyomozó főügyészség indítványozta, hogy a bíróság – beismerő vallomás esetén – Schadl Györgyöt tíz évre, Völner Pált pedig nyolc év börtönbüntetésre ítélje. A büntetés része, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét 200, a volt államtitkárt 25 millió forint pénzbüntetésre ítélje, valamint mindkettőjüket tíz év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra, és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

(Borítókép: Völner Pál. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok