Index Vakbarát Hírportál

Félrekezelhettek és túladagolhattak egy 84 éves asszonyt, akinek az egyik lábát is amputálni kellett

2023. február 20., hétfő 08:45

Egy komlói férfi azt állítja, hogy idős édesanyja nem kapott megfelelő kezelést a kórházban, ezért hirtelen sokat romlott az egészségi állapota. Az asszony nem ismeri meg a családtagjait, az egyik lábát pedig amputálni kellett. Fia szerint méltatlanul bántak vele, amikor a zárt osztályra küldték.

A férfi szerint egyértelmű, hogy az édesanyját félrekezelték. Nem érti továbbra sem, hogy miért küldték őt a pszichiátriára. Elmondása szerint akkor kezdett rosszabbodni a 84 éves asszony állapota, amikor bekerült a kórházba.

Az RTL Híradó riportjában bemutattak egy videófelvételt is, amelyen hiába kérleli erre a fia, az idős asszony nem tud megszólalni, sőt fel sem ismeri a családtagjait.

A kórházba kerülését követően gyógyszeres beállítást alkalmaztak nála. Ezen túlmenően olyan mértékben leszedálták, hogy sem enni, sem pedig beszélni nem tudott

– mondta édesanyja állapotáról Gácser László.

Az idős asszonyt azért vitték orvoshoz, mert nem tudott aludni, és többször zavart volt. Családja azt remélte, hogy megfelelő gyógyszerek segítségével javulhat majd az állapota, de egy hét után egyre rosszabbul lett, végül a pszichiátria zárt osztályára került.

Itt a fia állítása szerint elkaphatott valamilyen fertőzést, a testén nagyon csúnya sebek jelentek meg.

Az orvosok azt mondták, hogy a nő érszűkületes, és ezért az egyik lábát amputálni kellett. Gácser László azt állítja, a műtétet úgy végezték el, hogy előtte nem egyeztettek az orvosok a családdal.

Én nem vagyok orvos, nem tudom megítélni, de feltételezésem szerint valószínűsíthető a gyógyszer-túladagolás. Ezt a szervezete nem bírta

– tette hozzá Gácser László, majd megjegyezte: ezzel az eljárással úgy leépítették, hogy az édesanyja rosszabb állapotba került, mint amilyenben akkor volt, amikor bevitték a kórházba.

Tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála, aztán mégis hazaengedték

A komlói férfi a leleteket egy másik orvosnak is megmutatta, aki szerint nem volt megfelelő a kezelés. Gácser László elmondta: 

ez az orvos is azon a véleményen volt, hogy a nőt túlgyógyszerezték.

A család saját felelősségére hazavitte az idős asszonyt, akinek egy rövid időre jobb lett az állapota, később azonban újra kórházba került. Gácser László elmondása szerint ebben a másik intézményben is kapott gyógyszereket az édesanyja, de nem történt pozitív változás. Ott aztán tüdőgyulladást állapítottak meg nála, de ennek tudatában is hazaengedték. A pneumónia miatt jelenleg egy másik klinikán kezelik. Pénteken azt mondták a férfinak az orvosok, hogy búcsúzzon el az édesanyjától.

Már a rendőrség is nyomoz

Gácser László feljelentést tett az ügyben, ami után a rendőrök foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozást indítottak. Az idős asszonyt kezelő klinika azonban azt írta az RTL Híradónak, hogy nem tudnak az eljárásról.

Rovatok