Index Vakbarát Hírportál

„Profi, jól felépített” vagy „morálisan vállalhatatlan” volt az Orbán-beszéd?

2023. február 20., hétfő 19:08

Orbán Viktor szombaton megtartotta hagyományos évértékelő beszédét, amelyet ezúttal két elemzővel értelmeztünk. A kérdéseinkre Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, valamint Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője válaszolt.

A kormányfői évértékelőben hangsúlyos teret kapott a háború és a nemzetközi helyzet értékelése, az infláció elleni küzdelem, valamint a szigorú gyermekvédelem. Orbán Viktor egy bejelentést is tett: új bérletrendszerrel utazhatunk a vármegyékben és az egész országban. A beszédről szóló tudósításunkat itt találja.

„A saját közönségének szóló, erősen populista, Nyugat-ellenes beszéd”

„Orbán Viktor beszédében egyetlen új elem szerepelt, ez a bérletrendszerre vonatkozott, a többit hallottuk már az elmúlt hónapokban” – fogalmazott Horn Gábor, megjegyezve: az új utazási bérletek inkább a MÁV által bejelentendő téma.

A saját közönségének szóló, a saját közönsége előtt elmondott, erősen populista, Nyugat-ellenes beszédet hallottunk. Én ezt már megszoktam, de a mértéke talán a szokásosnál is erősebb volt. A külpolitikában nem új elem, de szintén erősebb volt az eddigieknél, hogy már nemcsak Brüsszel, hanem az amerikaiak is ellenséggé váltak. Egy jó formában lévő miniszterelnök mondott inkább pártelnöki beszédet, időnként az én fülemet sértő humorral. Morálisan vállalhatatlan oroszbarátságot is hallhattunk, de ez sem újdonság

– összegzett Horn Gábor, hozzátéve: sok problémás kérdést nem érintett Orbán Viktor, az inflációról úgy beszélt, mintha az kizárólag a szankciók következménye lenne, ráadásul nem is kísérelt meg magyarázatot adni arra, hogy Magyarországon miért rekordmagas a drágulás. A Republikon Intézet vezetője hiányolta az évértékelőből az egészségügy, az oktatás és az uniós források elmaradásának témáját is, a megoldási lehetőségekkel együtt.

Horn Gábor több ellentmondást talált a beszédben: „az egyik oldalon azt mondta, hogy nem fenyeget minket a háború, a másik oldalon pedig azt, hogy fenyeget minket, és nehézségeket okoz nekünk”.

Orbán Viktor beszédében egy konkrét ügyet érintve közölte, hogy Magyarországon kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének. Horn Gábor ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy „történt egy konkrét esemény, ami nagyon szomorú és felháborító, de a miniszterelnök megint összekeverte a pedofíliát a melegközösséggel, aminek semmi alapja nincs. Ugyanakkor ez sem újdonság, erre épült egy bukott népszavazás. Ilyen formában összemosni a pedofíliát a melegközösségekkel közönséges uszítás”.

„Profi, jól felépített, strukturált beszéd”

Mráz Ágoston Sámuel kérdésünkre kifejtette, Orbán Viktor évértékelője

profi, jól felépített, strukturált beszéd volt, a legfontosabb politikai témák ma a háború és a béke kérdése, valamint az infláció, s éppen ezekre reagált a beszéd. Az évértékelő elvégezte azt a feladatot, ami egy ilyen beszédnek szabva volt. Nincs új helyzet sem a világban, sem Magyarországon, nem kellett újdonságot bejelenteni, fordulatot kommunikálni. A folytatásról kellett beszélni, és ezzel kapcsolatban magyarázatot adni, ilyen szempontból egy tisztázó beszéd volt.

A Nézőpont Intézet vezetője a külpolitikai irányvonalra vonatkozó kérdésünkre leszögezte, hogy ebben sincs eltolódás. Az Egyesült Államokról az hangzott el, hogy a magyar kormánynak a Joe Biden vezette adminisztrációval, nem az Egyesült Államokkal van vitája. Az Európai Unióval összefüggésben pedig szintén nem volt meglepetés, hogy Magyarország a föderális Európával szemben a nemzetállamok Európájának híve.

„Ennyire összefüggő rendszerben ritkán lehet hallani beszélni a miniszterelnököt. Az ilyen alkalmakkor számos kritikát tisztázni tud a gondolatai részletes előadásával” – hangsúlyozta Mráz Ágoston Sámuel.

Az elemző arra a kérdésünkre, hogy Orbán Viktor szavaiból következhet-e a gyermekvédelem további jogszabályi szigorítása, úgy válaszolt, hogy értelmezése szerint az eddigi politika folytatásáról szóltak a miniszterelnök kijelentései.

Mráz Ágoston Sámuel hangsúlyozta: jogi értelemben szigorú a magyar gyermekvédelmi törvény. Azt ugyan nem zárja ki, hogy pontosítsanak a jogszabály szövegén, „de az üzenet lényege az volt, hogy meg kell őrizni a gyermekvédelmi törvény szigorúságát, Magyarország ezen a területen nem hajlandó kompromisszumot kötni és az eredeti szándékaitól eltérni”.

A Nézőpont vezetője hozzátette: az igazságszolgáltatási rendszert illetően, valamint a korrupció elleni védekezésben kompromisszumkész volt a kormány, az Európai Bizottság kérésének megfelelő törvényeket fogadtak és fogadnak el, Orbán Viktor beszéde viszont világossá tette, hogy gyermekvédelemben nem számíthat kompromisszumra az Európai Unió.

Az évértékelő után kíváncsiak voltunk Nagy Attila Tibor politikai elemző véleményére is, itt olvasható.

(Borítókép: Orbán Viktor évértékelője 2023. február 18-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok