Az Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország mellett Ukrajnában is segítséget biztosít az egy éve kirobbant háború elől menekülőknek. Szatmári Barnabást, a Segélyszervezet kijevi képviseletének vezetőjét a tevékenységük mellett az ukrajnai mindennapokról is kérdeztük.
A humanitárius segítségnyújtás már a háború első hetében megkezdődött, és a Segélyszervezet immár Ukrajna húsz régiójában nyújt segítséget a háború által érintett embereknek. A meglévő beregszászi központjuk mellett tavaly február végén Lembergben (Lviv) hozták létre a második humanitárius irodát, május közepétől pedig megnyílt a képviseleti iroda Kijevben. A Segélyszervezetnek öt magyar munkatársa van kiküldetésen Ukrajnában, hogy ezzel is hatékonyabbá tegyék a humanitárius programok koordinálását Budapest és az ukrajnai képviseletek között.
A három irodában mintegy hatvan munkatárssal dolgoznak Ukrajnában, akiknek a munkáját több mint húsz kollégájuk támogatja Budapestről. A segítségnyújtás két lábon áll, az egyik része a Segélyszervezet ukrajnai tevékenysége, a másik a magyarországi, ahol az ide érkezett menekültekkel foglalkoznak.
„Szerteágazó feladatokat végzünk, nemzetközi viszonylatban is jelentős, amit nyújtunk. Eddig több mint 242 ezer embert értünk el valamilyen formában” – összegezte röviden az ukrajnai projektek eredményeit Szatmári Barnabás, hozzátéve, hogy ezt különböző programok keretében érte el a Segélyszervezet.
Mivel a háború továbbra is zajlik, a fő fókusz az ukrajnai belső menekültek megsegítése. A klasszikus válságkezelés általában több szakaszos: először a vészhelyzeti reagálás történik, amely a menekültek támogatásában nyilvánul meg, majd, amikor a helyzet stabilizálódik, kezdetét veszi az újjáépítés és a rehabilitáció. Ukrajna esetében erről nem lehet beszélni, a kiszámíthatatlanság miatt a Segélyszervezet alkalmazkodik a változó helyzetekhez, így a segítségnyújtás klasszikus szakaszai is átfedésbe kerültek.
Amikor valaki kénytelen elhagyni az otthonát, sokszor csak annyi holmival, ami egy hátitáskában elfér, a legtöbb esetben menedékhelyeken vagy koordinációs központokban kér segítséget. Ezeket a központokat a helyi hatóságok vagy civil szervezetek hozták létre, az Ökumenikus Segélyszervezet pedig természetbeni adományokkal (élelmiszer, higiéniás csomag, ruházat), illetve a menekültközpontok felújításával, szigetelésével és bútorozásával támogatja a legkiszolgáltatottabb helyzetbe került embereket. Kárpátalján jelenleg is zajlik egy, menekültcsaládoknak lakhatást biztosító szálló teljeskörű felújítása, illetve egyedülálló anyáknak biztosít lakhatást a szervezet – magyarázza Szatmári Barnabás.
A háború mély pszichológiai traumát hagy maga után az emberekben, már most sokan pszichoszociális támogatásra szorulnak. A Segélyszervezet tucatnyi olyan helyi civil szervezetet támogat, amely a traumák kezelésében és feldolgozásában segíti azokat a családokat, akikben elevenen élnek a tüzérségi és rakétatámadások robajának, a megszállásnak és a kaotikus menekülésnek az emlékei. A biztonságos területeken ez a segítségnyújtás például pszichológusok által vezetett foglalkozásokban, közösségformáló eseményekben (például koncertek, sportnapok) vagy éppen zenei és képzőművészeti terápiákban nyilvánul meg.
A segítségnyújtásnak van olyan, nemzetközi forrásokból biztosított módja is, amely nem természetbeni adományokkal, hanem hatékony és méltóságteljes módon támogatja a rászorulókat. Ez a program készpénzes támogatás néven fut, mellyel emberek tízezreit részesítették gyors pénzügyi támogatásban, rábízva a kedvezményezettekre azt, hogy hogyan használják fel a nekik megítélt összeget.
Sokak számára sokkal nagyobb szükség van gyógyszerek vásárlására, a rezsiköltségek fedezésére, a gyerekeik ruháztatására vagy egy műtét elvégzésére, mint például higiéniai csomagokra. Részben annak köszönhetően, hogy a Segélyszervezet egy nemzetközi szövetség, az ACT Alliance részeként dolgozik Ukrajnában, lehetőség volt a segítségnyújtás diverzifikálására. Mivel a munkalehetőségek és a bérek mértéke is drámaian csökkent, a legkiszolgáltatottabb helyzetbe került embereknek az utolsó fillért is szigorúan be kell osztani. Ilyen helyzetben óriási segítséget jelent a pénzügyi támogatás – hívta fel a figyelmet Szatmári Barnabás.
A pénzügyi támogatása egyik sikertörténete
a Donyeck megyéből érkezett család, amely egy Kijev megyei kistelepülésen vásárolt egy romos házat, melyet saját erőből újítottak fel, hogy az életüket újra tudják kezdeni. A szülők építési anyagok és munkaeszközök beszerzése miatt fordultak pénzügyi segítségért a Segélyszervezethez, hogy a tél beköszöntével biztonságos és meleg otthont tudjanak biztosítani két fiúgyermeküknek.
Az Ökumenikus Segélyszervezet a belső menekültek ellátása mellett több más projektben is részt vesz: gyógyszereket biztosít, áramfejlesztőket ad át, de már újjáépítési vetülete is van a válságkezelésnek. A keleti területeken ugyan még nem lehet újjáépítési projektekről beszélni, de olyan komplex a helyzet, hogy valahol erre van szükség, elsősorban Kijev környékén fókuszálnak az oktatási infrastruktúra helyrehozására.
A bucsai járásban lévő Szinyakban egy multifunkciós (egészségügyi, önkormányzati és postai) intézményt építenek, a megszállás miatt sokat szenvedő Borodjanka melletti Zahalciban pedig iskolát újítanak fel, egy konténeróvodát pedig már át is adtak ott a magyar kormány támogatásával. Ennek célja a belső menekültek hazatelepülésének támogatása, és az alapvető szolgáltatások helyreállítása, megakadályozva ezzel a kistérségek elnéptelenedését többek között a jelenléti oktatás visszaállításával, valamint a helyi gazdaság megerősítésével. Összességében új életet próbálnak lehelni a háború sújtotta területekbe.
A Segélyszervezet kijevi képviseletének vezetője kitért arra is, hogy a humanitárius segélyprogram nem csak Ukrajnában zajlik. Az Ökumenikus Segélyszervezet a menekült családok magyarországi ellátásában is részt vesz a háború első napja óta. Vidéki intézményei mellett a Budapesten működtetett Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjukban többek között lakhatási támogatással, jogi és pszichológiai tanácsadással, továbbá munkahelykeresésben, ügyintézésben segít havonta mintegy 500 főnek jelenleg is. Az intézményhez tartozó Közösségi Térben ukrán családok gyermekei számára nyújtanak napi szintű terápiás és fejlesztő foglalkozásokat. A BOK Csarnokban fogadott menekültek támogatásának Karitatív Tanács tagszervezetei közti koordinációt szintén az Ökumenikus Segélyszervezet látja el a kezdetektől fogva.
Telefonos beszélgetésünk során épp véget ért a légvédelmi riadó, amiről egy applikáció tájékoztatta a Kijevben élő Szatmári Barnabást, így át is kanyarodtunk arra a kérdésre, hogy milyen a mindennapi élet Ukrajnában.
A légvédelmi riadók gyakorlatilag mindennaposak, a támadások nem, viszont az őszi időszakban komoly megterheléssel jártak nekünk és a környezetünknek is az infrastruktúrát érő bombázások. Senki nem tud normális életet folytatni, amikor az életfeltételekből az alapvető elemek hiányoznak. A mindennapjaink részévé vált a kijárási tilalom, a fegyveres jelenlét és az ellenőrzések
– fogalmazott az Ökumenikus Segélyszervezet helyi képviseletének vezetője, hozzátéve: kiszámíthatatlan, hogy előre megbeszélt időpontban valóban megtartható-e egy találkozó, hiszen a helyzet az egyik pillanatról a másikra változhat.
„Ennyi itt töltött idő után azonban megtanultunk alkalmazkodni és gyorsan reagálni, követjük a vonatkozó helyi iránymutatásokat és a nemzetközi biztonsági előírásokat” – húzta alá Szatmári Barnabás. A bizonytalanság ugyanúgy megterheli a Segélyszervezet ukrajnai munkatársait, mint a lakosságot: az orosz támadások miatt leállhat az áramszolgáltatás, a vízellátás, és a kommunikáció. A nagyvárosokban viszonylag gyorsan helyreállítják az infrastruktúrát, „de vidéken ennél sokkal súlyosabb a helyzet, abszolút van relevanciája annak, hogy zseblámpákat osztunk, ahogy az áramfejlesztőknek is hatványozott a jelentősége”.
Az élelmiszerellátás a nagyvárosokban folyamatos, ebben tavaly márciusban tapasztaltak akadozást. A vidéki területeken viszont kérdéses, hogy milyen az ellátás. Sok helyen bolt sincs, hiányoznak az alapvető szolgáltatások, és sokszor csak a helyi önkéntesek segítségére tudnak támaszkodni az emberek.
Nem minden menekült tudott a városokba menni. A közelmúltban jártunk Harkivban és környékén, sokan kis településeken, szinte jelképes összegért bérelnek házakat. Voltak, akik az orosz határ mellől érkeztek, mert elpusztult a település, ahol addig éltek. Bár a falvakban olcsón találhatnak lakhatást, nincs megélhetési lehetőség, nincs bolt, nincs orvos és nincs távolsági busz. Leginkább ezeken a helyeken segítünk, illetve tervezünk ide segélyakciókat, itt van ugyanis igazán nagy jelentősége a támogatásnak
– jellemzi a falvakban élők helyzetét Szatmári Barnabás, azzal folytatva, hogy „a települések helyzetének van egy másik aspektusa is: sok belső menekült visszatér otthonába, mivel felélte megtakarításait és nem tudott beilleszkedni egy másik, számára idegen környezetbe. Még ha nem is biztonságos a helyzet, tízezrek vágynak és térnek vissza a gyakran megrongálódott otthonaikba. És akkor még azokról nem is beszéltünk, akik nem tudnak vagy akarnak eljönni a katonai aktivitásnak kitett településekről”.
A városokban is állandó faktor, hogy sötétbe borulnak az utcák a közvilágítás hiánya miatt, ami veszélyessé teszi a közlekedést. Sötétben, adott esetben hóban vagy esőben, vakító autófényszórók mellett közlekednek az utcákon az emberek, világító mobillal vagy elemlámpával a kezükben, „ez hatalmas terhet ró mindenki lelki állapotára”.
Hogyan viseli a háborút az ukrán nép? – kérdeztük Szatmári Barnabást, aki úgy látja, „alapvetően erős az ukrán nép reménye abban, hogy megnyerik a háborút, az infrastruktúrát érő támadások ellenére is. Sőt, ezek sokszor még megerősítik őket abban a hitben, hogy ellen kell állniuk, dacolnak a helyzettel”.
A Segélyszervezet munkatársai úgy tapasztalják, bárhova mennek, bármekkora nélkülözéssel is találkoznak, mindig kulturált módon kérnek segítséget az emberek, mindenki türelmesen vár akár a fagyban, hóban is, amíg sorra kerül. „A civil társadalom összefogása rendkívüli, erős az önkéntesség, saját maguk szerveződnek, saját költségen dobnak össze egy-egy kisteherautónyi élelmiszerre, benzinre, és elviszik akár a frontvonal környékére is, ahol szétosztják a csomagokat azoknak, akik csak a humanitárius segítségre tudnak támaszkodni. Az alulról szerveződő segítségnyújtásban is próbálunk koordinációt biztosítani, szakmai síkra helyezve a gyűjtéseket. Magyarországon is példaértékű az emberek szolidaritása az áldozatok felé, sok megkeresés érkezik azzal kapcsolatban, ki hogyan tud segíteni” – hangsúlyozza Szatmári Barnabás.
Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa arra a kérdésünkre, hogy veszélyben érzik-e magukat a munkájuk során, leszögezte:
Irakban és Afganisztánban is dolgoztam hosszabb ideig. A humanitárius munka része, hogy nem megszokott környezetben tesszük a dolgunkat. Kihívásokkal teli tud lenni a munkavégzés, észlelni kell például az aknaveszélyre utaló jeleket, bizonyos területeket fokozott figyelemmel kell megközelíteni, ügyelni kell a katonai aktivitásra. Az sem elhanyagolható, ha egy reggel a légvédelmi sziréna, a robbanások, vagy a drónok fűnyírószerű hangjára ébredünk, de ez része a munkának, milliók élnek így, nekünk is alkalmazkodnunk kell ehhez.
Ráadásul olyan, kifejezetten pozitív visszacsatolásokat is kapnak, mint amikor például Zaporizzsjában felismerték a logójukat és odamentek hozzájuk megköszönni a segítséget, „bármi történik a nagypolitika szintjén, a humanitárius munkánkat szeretettel fogadják, amit nagyon pozitívan értékelünk”.
Egy háborús övezetben mindenkinek megvan a maga története, mindenki elveszített valakit vagy valamit.
Egy nő a három gyerekével egy kertben álló viskóban él, gyakorlatilag nem jut be természetes fény, mert be kellett fedni az ablakokat a hideg ellen. Egy régi kályha van, amit fűtésre és főzésre is használnak. Körülbelül 80 ezer forintnyi segélyből élnek, nincs otthonuk és nincs munka. A legkisebb lányon már érezni a súlyos trauma okozta tüneteket
– írja le Szatmári Barnabás annak a belső menekült családnak a helyzetét, akin a Segélyszervezet az úgynevezett téliesítési program keretében nyújtott segítséget a zord hideg átvészeléséhez.
Rengeteg beteg, műtétre váró emberrel is találkoznak, olyanokkal, akiknek nincs pénze a beavatkozásra, nem tudnak eljutni a kórházba, vagy a háború miatt nincs is lehetőség a műtétre. A Segélyszervezet ezen a téren is aktív. Orvosi segédeszközöket, mentőautót juttatott el kedvezményezettekhez, segít a gyógyszerkészletek feltöltésében, de volt olyan is, hogy csak egy áramfejlesztő kellett a kórházi gépek működéséhez, és ebben tudott segíteni. Herszonban például nagyteljesítményű aggregátorok adományozásával járult hozzá a kórházak működésbiztonságához.
Beszélgetésünk során az is világossá vált, hogy „nem spontán mennek a dolgok”, a Segélyszervezet precízen megvizsgálja, hol kell és lehet a leghatékonyabban segíteni. „Ez jól működik a kijevi régióban, de például Herszonban, ahol szintén támogatunk különböző programokat, előfordulhat, hogy épp abba a kórházba csapódik be egy rakéta, ahova áramfejlesztőket vittünk. Ilyen akut veszély mellett még rövidtávon is nehéz tervezni, mégis muszáj foglalkozni ezekkel a területekkel is, mert emberek tízezrei élnek ott” – hangsúlyozza Szatmári Barnabás.
(Borítókép: Orosz tüzérségi támadásban megrongálódott lakóépület a Kijevtől északra fekvő Borodjankában 2023. február 22-én. Fotó: MTI / AP / Thibault Camus)