Index Vakbarát Hírportál

Etikai eljárás indult a Corvinuson, mert feltűnően kivételeztek az egyik diákkal

2023. február 28., kedd 11:17

Etikai eljárás indult a Budapesti Corvinus Egyetem két munkatársa ellen, mivel az egyik hallgatóval feltűnően kivételeztek egy vizsgán. A Corvinus Közgazdasági Intézetének docense szerint a diák családja érdemi Mol-részesedéssel rendelkezik, és a szülők személyesen és írásban is megpróbáltak nyomást gyakorolni az egyetem vezetőinél, hogy gyerekük lehetőséget kaphasson a vizsgára.

Ádám Zoltán, a Corvinus Közgazdasági Intézetének docense az egyetem szakszervezeti tagjainak zárt csoportjában tett közzé egy hosszú bejegyzést, amelyben azt írja, tudomásra jutott, hogy a téli vizsgaidőszakban az egyik hallgató a többiektől fizikailag elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett (sikeres) vizsgát, miközben az illető a minden más hallgatóval szemben szigorúan érvényesített tantárgyi adatlap feltételrendszere szerint eleve nem is kaphatott volna a tárgyból elégtelennél jobb jegyet.

A 444-hez eljutott bejegyzésben Ádám Zoltán arról is ír, hogy a hallgató családja „a sajtóban elérhető, nyilvános információk szerint érdemi Mol-részesedéssel rendelkezik”, és a szülők személyesen és e-mailben is megpróbáltak nyomást gyakorolni és közbenjárni az egyetem vezetőinél, hogy a gyerekük kaphasson még egy lehetőséget. Az egyetemi docens három munkatárssal szemben kezdeményezett etikai eljárást, ami két munkatárs ellen el is indult.

Véleményem szerint az ügynek különös aktualitást ad az a körülmény, hogy az Európai Bizottság döntése értelmében napirendre került az államiból alapítványi fenntartásba került magyar egyetemek akadémiai autonómiájának kérdése. Meggyőződésem szerint az ügy rávilágít arra, hogy az akadémiai autonómiát nemcsak az korlátozhatja, ha a fenntartó alapítványok kuratóriumaiban kormánytagok ülnek, hanem az is, ha olyan vállalati vezetők, akikkel szemben az egyetem és annak vezetői egyoldalú függő helyzetben vannak

– fogalmazott bejegyzésében Ádám Zoltán.

A lap megkeresésére az egyetem azt válaszolta, hogy „a Budapesti Corvinus Egyetem működésének alapelve, hogy oktatói az ország legjobb gazdaság- és társadalomtudományi szakembereinek képzése során nemcsak szakmai felkészültségük, hanem etikus magatartásuk terén is az élen járjanak. Az Egyetem és a Hallgatói Önkormányzat vezetése, valamint az etikai előírások betartásáért felelős független egyetemi testületek szigorúan fellépnek annak érdekében, hogy biztosítsák az etikai normák érvényesülését.”

Rovatok