Index Vakbarát Hírportál

Elfogták a hamis PCR-tesztek miatt körözött veszprémi férfit

2023. március 1., szerda 13:05

Másfél évig bujkált a rendőrség elől a 47 éves B. Iván Tamás, aki egy hamis PCR-tesztekkel online kereskedő bűnbanda tagja volt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nyomozó Főosztálya már két éve folytat büntetőeljárást B. Iván Tamás ellen egészségügyi termék hamisítása, valamint többrendbeli csalás és közokirat-hamisítás miatt – közölte a rendőrség.

A most elfogott férfi két társával együtt 2020-ban online felületeken hirdetett PCR-teszteket, amelyekről később kiderült, hogy hamisítványok.

A nyomozók 257 hamis tesztet foglaltak le és 132 sértettet azonosítottak be, továbbá megállapították, hogy a bűnbanda által okozott kár meghaladja a 7 millió forintot. Ezután 2021 tavaszán és őszén mindhárom elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd más bűncselekmények gyanúja miatt folytatólagos kihallgatásukra volt szükség.

A csapat két tagja az idézésnek eleget tett, a most elfogott férfi viszont eltűnt, nem vonult be a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe sem, ahol kényszerítés miatt jogerős börtönbüntetését kellett volna megkezdenie – közölte a KR NNI.

Ügyében a fordulópontot az hozta el, hogy a keresésébe bekapcsolódtak a KR NNI célkörözési fejvadászai, akiknek segítségére voltak a vármegyei rendőr-főkapitányság felderítői is.

A férfit február 21-én bejelentett veszprémi lakcímén és szülei házában, a szomszédban is keresték. B. Iván Tamást az utóbbi ingatlanban találták meg, végül megadta magát, miután úgy látta, esélye sincs menekülni.

Engem keresnek, megadom magam

– mondta.

Előállítását követően a KR NNI nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd átszállították a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ahol megkezdte jogerős börtönbüntetésének letöltését.

Rovatok