Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan mesterséges intelligencia keresi majd az adócsalókat

2023. március 1., szerda 09:20

Kérdőívekké alakítja az adóbevallásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, továbbá a munkavállalók akár sms-t is kaphatnak, ha munkaadójuk bármit intézkedik velük kapcsolatban. Ezentúl akár minden bolti bevásárlás blokkja és garanciajegye személyre szabott internetes adatbázisba kerülhet.

Nagyszabású fejlesztések bevezetésén dolgozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A szervezet elnöke, Vágujhelyi Ferenc a Világgazdaságnak adott interjújában elmondta, a NAV – elsőként a világon – mesterséges intelligencia segítségével leplezi majd le az adócsalókat.

„Adatok hatalmas tömege – és megfelelő szakembergárda – áll rendelkezésünkre, az információhalmazokat pedig immár a mesterséges intelligencia segítségével is igyekszünk elemezni, kiaknázni. Merem állítani: ilyen formában elsőként a világon” – mondta Vágujhelyi Ferenc, aki hozzátette: habár más fejlett országok is használnak mesterséges intelligenciát, azonban a hazai felhasználási mód páratlan lesz, ugyanis a NAV rendszere az adócsalások leleplezésére koncentrál majd.

A mesterséges intelligencia abban fog segíteni bennünket, hogy a rendelkezésünkre álló adatokból mintázatokat alkot, kiemelve a feltehetően adóelkerülő szereplőket

– közölte.

Érkezik a kérdőíves adóbevallás

A NAV elnöke arról is tájékoztatott, hogy a bevallást egyfajta kérdőívvé alakítják át. Ez azt jelenti, hogy a NAV legfeljebb egy beleegyezést kér majd az adatok elfogadásáról, a rendszer csak azt kérdezi az adófizetőktől, hogy maguk is úgy tudják-e, hogy annyit kerestek a munkahelyükön, mint amennyiről a NAV tudomást szerzett a munkaadói adatközlésekből. 

Ezután következhetnek azok a kérdések, amelyek sokakat érinthetnek, például az illető adott-e ki lakást, van-e nyugdíjcélú megtakarítása, szerzett-e jövedelmet külföldről. Vagyis nem az adófizetőnek kell kikeresnie a bevallásban a megfelelő rubrikát, sort, aloldalt.

A hivatal elnöke arról is beszélt, hogy azokat az adatokat, amelyeket a munkáltatóktól és más forrásból az adóhivatal megismerhet, már most is feltüntetik a bevallásban. „Dolgozunk más, magánszemélyeket érintő fejlesztéseken is” – tette hozzá.

A NAV tervezi annak megoldását is, hogy a munkavállalók minden lényeges munkaügyi fejleményről információt kapjanak, akár sms-ben.

Az utóbbi időszakban óriási lendületet vett a NAV-Mobil fejlesztése, amely annak, aki letölti, foglalkoztatási adatokkal szolgál. A mobilapplikációval egyébként ma már adózni is lehet, elsőként a gépjárműadóra dolgozták ki a lehetőséget.

E-nyugták mutatják a vásárlást

A NAV az úgynevezett e-nyugta bevezetésén is dolgozik, vagyis a boltokban kapott nyugták, blokkok elektronizálásán.

A hivatal megkezdte annak áttekintését, miként lehetne informatikai úton megoldani, hogy egy-egy magánszemély valamennyi bolti vásárlásáról készült nyugtája, bizonylata egyetlen digitális gyűjtőhelyre kerüljön.

Az így létrejövő és hosszabb időt átfogó adatbázist aztán a vásárló – és csak ő – bármikor bárhol megnézhetné, kereshetne benne. Ezt elsősorban fogyasztóvédelmi célból tervezik bevezetni.

Nem kellene cetliket gyűjteni, elrakni, a nyugták mellett pedig a jótállási és garanciajegyek online változatai is szerepelnének az adatbázisban, ráadásul hiteles formában

– közölte Vágujhelyi Ferenc.

Hozzátette, „senkit nem hajthatna el egyetlen kereskedő sem ezután a nyugta vagy a jótállási papír hiányára hivatkozva, ahogy az sem okozhatna gondot, hogy kifakul a nyomtatott vagy kézzel írt szöveg”. A NAV elnöke kiemelte, hogy a hivatal fő célja az állampolgárok kiszolgálása, a gazdaság és ezzel a növekedés támogatása.

Rovatok