Index Vakbarát Hírportál

Így lehet 15 perc munkával 3 milliót keresni Újpesten

2023. március 1., szerda 11:29

Kedden késő este szóltak a képviselőknek, hogy Újpest költségvetéséről újra szavazni kéne. A Kétfarkú Kutya Párt bemutatta, miként lehet az önkormányzat vagyonnyilatkozati bizottságában nulla munkával is komoly pénzhez jutni.

Február 23-án a IV. kerületi képviselő-testület baloldali többsége 36 milliárd forint feletti főösszeggel elfogadta Újpest költségvetését. Erről a költségvetésért is felelős alpolgármester, Trippon Norbert közösségi oldalán tájékoztatta a közvéleményt.

A vitában többen is jelezték, hogy számos számszaki hibát tartalmaz az előterjesztés, amit akkor – egy hosszabb szünetet beiktatva – igyekeztek több ponton kijavítani. Az ülés szünetében, rohamtempóban elvégzett korrekció azonban csak arra volt elég, hogy a törvényben rögzített februári elfogadási határidőt tartani tudják, arra azonban nem, hogy kiállja az idő próbáját.

A városrész költségvetése olyannyira bizonytalan lábakon állt, hogy múlt csütörtökön nem is hirdették ki, így nem lépett hatályba.  

Újabb kétnapi reparálást követően kedden 22 óra 22 perckor küldték ki a képviselőknek a szerda reggeli rendkívüli képviselő-testületi ülésre szóló meghívót, amit a Kétfarkú Kutya Párt helyi szervezete úgy kommentált:

Hát ez már tényleg túlzás, bakker!

A DK-s alpolgármester a költségvetésről szóló múlt heti bejegyzésében arról írt, hogy olyan lépéseket tesznek, amelyekre az újpestiek mindannyian büszkék lehetnek.

Erre nem lehetnek büszkék

Az MKKP a költségvetés körüli szerencsétlenkedés mellett azt is megmutatta, hogy miként tudnak egyes bizottsági tagok fél órát soha meg nem haladó éves munkával akár 1 millió forintnál is magasabb összeget keresni.

A Vagyonnyilatkozatot és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottság ugyanis évente csak kétszer ülésezik, mégis majdnem 10 millió forint megy el a működtetésére.

A bizottságnak 15 tagja van, Farkas István az elnöke, aki 25 perces munkával 1 millió 248 ezer forintot, míg Farkas Péter alelnök 15 perc munkával 3 millió 26 ezer forintot keresett. 

Akadt két olyan bizottsági tag is, aki később került be a testületbe, ők nulla perces „munkáért” 491, illetve 561 ezer forintot vehettek fel.

Arra a kérdésre, hogy e bizottság nem túl megterhelő feladatkörét miért nem lehet áttelepíteni egy másik bizottsághoz, a tavalyi közmeghallgatáson a városvezetés azt válaszolta, hogy létezése egy olyan hagyomány, amely az újpestiek lelkivilágának nagyon-nagyon fontos.

Az ügyben kerestük Trippon Norbertet a költségvetés elfogadásának részleteiről, illetve a vagyonnyilatkozati bizottság létének indokairól érdeklődve, de nem fogadta hívásunkat.

(Borítókép: Róka László / MTI)

Rovatok