Index Vakbarát Hírportál

Befejelte a polgármesteri hivatal ablakát egy férfi Balassagyarmaton

2023. március 2., csütörtök 09:34

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy helyi férfival szemben, aki ügyintézést követően megrongálta a városháza földszinti ablakát.

A vádirat szerint a férfi januárban a balassagyarmati Városháza épületében található Kormányhivatalban járt. Hivatali teendői végeztével, 13 óra körül kiment a hivatal elé, ahol szóba elegyedett egy járókelővel, majd odalépett az épülethez, és

A KORMÁNYABLAKHOZ TARTOZÓ RÉSZ EGYIK ABLAKÁBA KÉT ALKALOMMAL BELEFEJELT, AMI ENNEK KÖVETKEZTÉBEN KITÖRÖTT.

Cselekményét követően kis ideig a törött ablakban könyökölt, majd távozott a helyszínről. A férfi a rongálással 20 ezer forintos kárt okozott a járási hivatalnak – közölte az ügyészség.

Az ügyészség garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a 37 éves vádlottal szemben. Amennyiben a férfi a bíróság előkészítő ülésén beismeri a bűncselekmény elkövetését, úgy – többszörös visszaesői minőségére figyelemmel – 1 év börtönbüntetést és 1 év közügyektől eltiltást kiszabását kérte.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság hoz döntést. Az esetről videó is készült, amely ezen a linken érhető el.

Rovatok