Index Vakbarát Hírportál

Visszatér a népszerű lakástakarék, de kinek éri meg?

2023. március 5., vasárnap 12:25

Sok mindenre érdemes figyelni a visszatérő OTP-lakástakarék-konstrukciónál.

Március 1-jétől újra lehet szerződéseket kötni az OTP Lakástakarékpénztárnál – írtuk szerdai cikkünkben. Két, eltérő futamidejű szerződést kínálnak lehetőségként, az egyik négy évre, a másik nyolc évre szól. Előbbinél 10 százalékos, míg az utóbbinál 30 százalékos lakástakarékprémium-jóváírást ad a bank. Mindkét konstrukcióban havonta 10 ezer és 50 ezer forint közötti összeget fizethetnek be az ügyfelek.

A napi.hu arra figyelmeztet, „a prémiummal is csak 4 évre évi 3,44 százalékos EBKM-mel számolhatunk, a 8 évesnél 5,64 százalékossal, miközben jelenleg a Prémium Magyar Állampapír 16 százalékot fizet, a 10 éves állampapír hozama pedig 8,80 százalék. A Prémium papír kamata persze csökkenhet, ha csökken az infláció, de hogy a következő 8 évben az általa elérhető hozamunk a lakástakarékkal azonos havi megtakarítási forma mellett ne haladná meg az 5,64 százalékot, az lényegében kizárt”.

A lap annak ajánlja a konstrukciót, aki nem elég fegyelmezett a megtakarításhoz, de a lakástakarék olyan kötelezettséggé válik, amelyet mindenképp teljesít, mert ha nem fizet hónapról hónapra, még veszíthet is. Ha viszont fizet, és a végén lakást vesz vagy felújít, akkor megkapja a prémiumot, így meglesz a hozama, amely ugyan kisebb, mint amit a piacon elérhetne, de ez a fegyelmező, megtakarításra ösztönző erő ára”.

Rovatok