Index Vakbarát Hírportál

Európa legjobb reptere lett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

2023. március 6., hétfő 10:34

Az utasok véleménye alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett a legjobb európai repülőtér a 15–25 milliós utasforgalmat bonyolítók között, jelentette be a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa. Ez az egyik legrangosabb elismerés, amelyet repülőtér kaphat – közölte hétfőn a Budapest Airport.

Az MTI által hírül adott kommüniké szerint a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (Airports Council International, ACI) minden évben felméri a repülőterek szolgáltatásainak minőségét. Az ACI több mint 30 teljesítménymutatót vizsgál felmérésében, és 400 nemzetközi repülőtér szolgáltatásainak minőségét figyeli. Ez alapján tavaly minden negyedévben kimagasló eredményt ért el a budapesti repülőtér.

Idén a pontszámok minden korábbi értéket és a régiós versenytársak pontjait is túlszárnyalták.

Az utasok általános elégedettségi szintje egy ötös skálán mindig 4 pontot meghaladó értéken állt, és jelentősen magasabb volt, mint a legforgalmasabb 2019-es évben – ismertette a Budapest Airport.

A közleményben kiemelték, a Budapest Airport fejlesztéseinek értéke az elmúlt 4 évben – 2022 év végéig – elérte a 90 milliárd forintot, 2023 tavaszára pedig a 100 milliárdot is meghaladja majd. A fejlesztések között kapacitásbővítő, infrastrukturális, fenntarthatósági és egyéb, utasélményt növelő beruházások is találhatók.

Korábban több díjat is bezsebeltek

A Budapest Airport tavaly zsinórban kilencedszer nyerte el a Skytrax Kelet-Európa legjobb repülőtere díját, az utóbbi évek fejlesztései nyomán pedig a repülőtér a Családbarát Hely tanúsító védjegyet is megkapta.

Tavaly rangos elismerésben részesült a cargoüzletág is, amikor elnyerte az Air Cargo News Awards Az év cargo repülőtere díját, lekörözve Szingapúrt, Brüsszelt és Liége-t.

A Budapest Airport továbbra is tagja annak a 34 repülőtérből álló nemzetközi elit csapatnak, amely karbonsemlegesen működik,

ezenkívül a vállalat fenntarthatósági törekvései kiérdemelték az Effekt 2030 Zöld egyensúly kategóriájának 2. helyét és a Deloitte Zöld Béka díját is.

A Budapest Airport marketingtevékenységét a World Routes Marketing Awards Legjobb légitársasági marketing díja is elismerte, a társaság kommunikációs tevékenységét pedig 2020-ban az Eventiada IPRA Golden World Awards Legjobb reputációmenedzsment díja igazolta vissza.

Munkáltatóként az Investors In People arany fokozatú minősítését tudhatja magáénak a vállalat, sőt a szervezet által megmérettetett cégek közül a világ 7 legjobb munkaadója közé is bekerült – közölte a Budapest Airport.

(Borítókép: A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja előtt. Fotó: Jászai Csaba / MTI)

Rovatok