Index Vakbarát Hírportál

Havazással kezdődik a hét

2023. március 6., hétfő 05:59

Hétfőn kevés napsütés lesz, inkább borongós idő várható. Többfelé számíthatunk esőre, a nyugati, északnyugati és északi országrészben akár havas eső, hószállingózás is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 Celsius-fok között valószínű, északon lehet hidegebb.

Hétfőn felhős, borongós időre számíthatunk kevés napsütéssel, és többfelé kialakulhat eső, nyugaton, északnyugaton, majd északon havas eső, esetleg kisebb havazás.

Az Időkép előrejelzése szerint a változó irányú szél többfelé felélénkülhet. A portál azt írja, hajnalban mínusz 4 és plusz 3,

délután 4 és 11 Celsius-fok között alakulhat a hőmérséklet, az északi, északkeleti tájakon lesz hidegebb.

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint hétfőn nem érkezik semmilyen front, de a lassú enyhülés miatt az érzékenyek melegfronti tüneteket tapasztalhatnak:

is jelentkezhetnek. A szelesebb tájakon élők körében ingerlékenység, nyugtalanság fordulhat elő.

A szeles idő rontja hőérzetünket, romolhat hő- és komfortérzetünk.

Hamar megfázhatunk, ezért érdemes melegen, rétegesen öltözködni.

Kedden ismét felhős lesz az idő, többfelé kell számítani esőre, néhol havas eső is várható. Északkeleten és északnyugaton élénk, erős lehet a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 Celsius-fok között alakul, a legmagasabb értékeket délnyugaton mérhetjük.

Szerdán már rövid napos időszakok is lehetnek, de alapvetően sok felhő lesz felettünk és elszórtan valószínű további eső, zápor, néhol havas eső. Élénk, helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. Melegszik az idő, 8 és 15 Celsius-fok közötti maximumokra van kilátás.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok