Az Igaz Szó Magyarországi Romák Független Érdekszövetsége is kitelepült volna a rendezvényre, hogy adományt gyűjtsenek, amiért cserébe jelképesen lufikat osztottak volna. A helyi rendészek kordonnal vették körbe, majd elküldték őket.
Amint azt korábban megírtuk, nem volt eseménytelen a Miskolcon megrendezett Kocsonyafesztivál, ugyanis az Igaz Szó Magyarországi Romák Független Érdekszövetségének képviselőit állításuk szerint a rendészek elküldték a rendezvényről.
A botrány hátteréről a miskolci önkormányzatnál érdeklődtünk. Lapunkhoz eljuttatott közleményükben azt írják, Miskolcon is – mint minden településen – a közterület-foglalásnak megvannak a szabályai, amelyek betartása mindenki számára kötelező.
A Kocsonyafesztivál szervezői is ezen szabályok, rendeletek betartásával végezték munkájukat, ezen szabályozásoknak megfelelően kaptak engedélyeket és adtak engedélyeket az árusoknak.
Miskolc MJV Önkormányzata éppen ezért visszautasítja azokat a vádakat, amelyek szerint a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai részéről rasszista megkülönböztetés történt a Kocsonyafesztivál alatt
– írják.
A városháza szerint az Igaz Szó Magyarországi Romák Független Érdekszövetségének elnöke ugyanis nem származása miatt nem árusíthatott a fesztiválon, hanem azért, mert nem rendelkezett azokkal az engedélyekkel, amelyek a fesztiválon való kitelepüléshez szükségesek voltak.
Mindezek ellenére a rendészet munkatársai és a szervezők is – észlelve a problémát – a megoldást keresték, ezért felajánlották számára, hogy a Szinva teraszon – ahol a Kocsonyafesztivál központi programjai voltak, és ahol a civil mozgalmak is megjelentek – díjmentesen felállíthatja a standját, de a szervezet elnöke nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel.
A közlemény szerint az érdekszövetség elnöke nem először keveredik ilyen helyzetbe, korábbi kocsonyafesztiválokon is voltak hasonló engedélyezési problémái. A szervezők akkor is jelezték az érdekszövetség felé, mi a hivatalos útja az – egyébként ingyenes – engedélykérésnek, de akkor és később sem tartotta ezt be.
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a háromnapos téli fesztivál hatalmas siker volt, több százezer embert vonzott, igazi közösségi élményt nyújtott, fantasztikus hangulatot varázsolt Miskolc belvárosának utcáira, tereire.
Miskolc MJV Önkormányzatának vezetése határozottan visszautasítja azokat a vádakat, miszerint rasszista megkülönböztetés történt Miskolcon. A város vezetése ugyanis elkötelezett a kisebbségi, nemzetiségi jogok betartása mellett
– írják.
A 2019 októberétől regnáló vezetés számos felzárkóztatási programot hirdetett, a roma nemzetiségi önkormányzattal és érdekképviseleti szervekkel is szorosan együttműködik.
(Borítókép: Résztvevők a Miskolci Kocsonyafesztiválon 2023. március 3-án. Fotó: Vajda János / MTI)