Index Vakbarát Hírportál

Kritizálják és látszatintézménynek tartják, de azért használják

2023. március 6., hétfő 17:54

Február vége óta újra vitáktól hangos az Országház, a tavaszi ülésszak nyitányán Orbán Viktor is részt vett. A kérdés hosszú évek óta változatlan: milyen lehetőségei maradtak az ellenzéknek a Parlament falain belül, a kétharmados kormánytöbbséggel szemben? Ellenzéki politikusokat kérdeztünk.

Február 27-én elkezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, Orbán Viktor miniszterelnök a napirend előtti felszólalások során beszédet mondott, majd az azonnali kérdések órájában válaszolt az ellenzéki képviselőknek.

Az ellenzék kezdeményezésére egy rendkívüli parlamenti ülést már február 27-e előtt is összehívtak idén, de a kormánypárti képviselők távolmaradásából következő határozatképtelenség okán kizárólag a napirend előtti felszólalások hangzottak el.

Arató Gergely: Kisebb a jelentősége, mint egy jól működő demokráciában, de lehetőség

A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese kérdésünkre elmondta:

A parlamentnek jóval korlátozottabbak a lehetőségei, és kisebb a jelentősége, mint egy jól működő demokráciában, a Fidesz sok szempontból kiüresítette azt. Ugyanakkor mégiscsak lehetőséget ad az Országgyűlés arra, hogy szembesíteni lehessen a kormánypártokat a saját disznóságaikkal.

Arató Gergely megjegyezte azt is, hogy „kormánypárti politikusok függetlenek újságírók kérdéseire nem vagy csak korlátozottan válaszolnak, de a parlamentben szemtől szemben kérdőre lehet vonni Orbán Viktort is”.

A DK képviselője úgy látja, az Országgyűlés az ellenzéknek elsősorban a nyilvánosság szempontjából fontos, másodsorban lehetőséget nyújt arra, hogy alternatívát mutassanak, de „nem a parlament a központja a mai magyar politikai életnek, nem úgy működik, mint egy demokratikus országban”.

Bedő Dávid: Látszatintézmény lett a parlamentből

Bedő Dávid úgy véli, hogy

a parlament egy olyan intézmény, amit az elmúlt évtizedekben a kormány teljesen kiüresített, csak azt a célt szolgálja, hogy a magyar és a nemzetközi sajtónak azt mutassák, hogy teljes értékű demokrácia van, pedig nincs. Sajnos látszatintézmény lett a parlamentből, ahol ellenzékiként sok eredményt nem lehet elérni, de fontos, hogy a Ház falain belül is az értékrendünknek megfelelően elmondjuk, amit az országról gondolunk.

A Momentum képviselője fontosabbnak tartja a parlamenten kívüli munkát, a Momentum a következő időszakban erre fog koncentrálni, miközben az Országgyűlésben is képviselik az embereket.

Az ellenzéki politikus szerint látni kell, „a rendszer alapvetően úgy működik, hogy a kormány eldönti, mit akar, és azt átnyomja a parlamenten, sokszor nulla egyeztetéssel. Módosítókkal, határozati javaslatokkal, parlamenti vitanapokkal gyakorlatilag semmit nem tudunk elérni, például a héten egy nap alatt tolták át azt a módosítást, ami szétveri az orvosi kamarát”.

Bedő Dávid az elérhető részsikerek közé sorolta, hogy egy-egy ülésen a miniszterelnököt vagy más kormánypárti politikust személyesen kérdezhetnek, „ilyenkor sikerül olyan konfliktust kialakítani, amiből új információkat tudhatunk meg, vagy a kormánypárti politikus megmutatja a rendszer igazi arcát”.

Toroczkai László: A Fidesz a sajátjaként fogadta el a mi javaslatainkat

„Amikor tavaly a magyar emberek jóvoltából bekerültünk az Országgyűlésbe, elmondtam, adunk egy esélyt a változásnak, hogy ne úgy működjön a politika, mint az elmúlt 13 évben” – fogalmazott lapunk kérdésére Toroczkai László.

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke, frakcióvezetője hozzátette:

Ennek megfelelően próbáltunk konstruktív javaslatokkal előállni, eddig ezek nem hoztak túl sok sikert. A korábbi években, amikor nem voltunk parlamenti párt, úgy működött a Fidesz, hogy lesöpörte a javaslatainkat, még a párbeszédre sem volt hajlandó, aztán néhány ilyen ügyet a sajátjaként fogadott el a parlamentben. A mi javaslatunk volt a határkerítés felépítése, a gyermekvédelem szigorítása és a szívhangtörvény is.

Toroczkai László hangsúlyozta: nekik a pártérdek helyett a haza érdeke az első, legalább közvetett módon sikerült keresztülvinni az elképzeléseiket, ugyanakkor sok olyan gazdaságpolitikai javaslatuk van, amelyekkel kapcsolatban semmiféle nyitottságot nem tapasztalnak a kormánypártok részéről.

Lukács László György: Van értelme

„Van értelme a parlamenti munkának” – jelentette ki kérdésünkre Lukács László György. A Jobbik frakcióvezetője hozzátette: visszatérő dilemmája a közvéleménynek, hogy mennyire hatékony az ellenzék országgyűlési munkája a kétharmados kormánytöbbséggel szemben.

A közelmúltban Jobbik-Konzervatívok névre váltott párt politikusa úgy gondolja,

sok olyan ügy van, amit a parlamentbe lehet vinni, vagy ott lehet a nyilvánosság tudomására hozni. Eredményeket is el lehet érni, az ellenőrző szerepünknek köszönhetően válaszra kényszeríthetjük a kormányt. Az ellenzéknek van felelőssége abban, hogy kihasználja a rendelkezésre álló eszközöket, akár írásbeli, akár szóbeli műfajban, és felhívja a figyelmet fontos társadalmi témákra. Ebben a Jobbik-Konzervatívoknak korábban is ez volt az álláspontja.

Lukács László György kitért arra is, hogy egészségesebb lenne, ha a mostaninál szélesebb viták zajlanának, és kétharmados többség hiányában a kormánypártok részéről is érvekre, meggyőzésre lenne szükség.

Kunhalmi Ágnes: A nyilvánosság egyetlen megmaradt eszközéről sem mondhatunk le

„Olyan torz nyilvánosságban, amit 13 év autoriter rendszerében épített ki a Fidesz, a parlament csak arra jó, hogy az ellenzék a megmaradt nyilvánosságban felhangosítsa a politikáját” – hangsúlyozta kérdésünkre Kunhalmi Ágnes.

Az MSZP társelnöke úgy véli:

érdemi eredményeket nem lehet elérni a parlamentben, de nem mondhatunk le a nyilvánosság egyetlen megmaradt eszközéről sem. Az alternatívát itt is megmutathatjuk, egyébként meglepően sokan figyelik a közvetítéseket, ők hallhatnak arról, hogy például az MSZP politikusai hogyan csökkentenék az élelmiszerárakat. Emellett az ellenzéki választók – főleg, ahol egyéniben választottak meg valakit – is elvárják, hogy képviseljük az érdekeiket és értékeiket.

A politikus leszögezte: „minden lehetőséggel élni kell, mert erős a Fidesz propagandagépezete, nehéz ezzel felvenni a versenyt, de ha ugyanazt mondja az egész ellenzék, akkor sikerülhet, külön-külön pártonként nehezebb”.

Kanász-Nagy Máté: Ott vagyunk és számonkérünk

Kanász-Nagy Máté szerint „szükség van az ellenzék parlamenti munkájára, nem lehet nélkülözni ezt az eszközt, de önmagában nem vezet kormányváltáshoz”.

Az LMP politikusa több érvet is felsorakoztatott a parlamenti jelenlétük mellett: a demokráciafelfogásukból fakadó magyarázat, hogy elindultak a választáson, ami arról szólt, hogy parlamenti képviselői helyekhez jussanak, és képviseljék a választóikat.

Másrészt „folyamatosan szűkül a nyilvánosság tere, és gravitál a kormánypártok felé, ilyenkor minden lehetőséget meg kell ragadnunk annak érdekében, hogy kommunikálni tudjunk a választóinkkal, és el tudjuk juttatni az üzeneteinket. A felszólalások erre lehetőséget teremtenek”.

Kanász-Nagy Máté kiemelte a fontos ügyek képviseletét is:

az LMP esetében az egyik ilyen célunk, hogy ne legyen az országból akkumulátorgyarmat. Amikor ezzel a kérdéssel szembesítjük a minisztereket, vagy ahogy hétfőn szembesítettem ezzel a miniszterelnököt, akkor kénytelenek válaszolni, ez a vita tematizálásának is jót tesz. A miniszterelnök a közelmúltban sehol máshol nem nyilvánult meg az akkumulátorgyárak ügyében, még a szezonnyitó parlamenti beszédében sem ejtette ki a száján ezt, de mi ott vagyunk és számonkérjük.

Berki Sándor: El kell érni, hogy figyelembe vegyék az ellenzék javaslatait

Berki Sándor lapunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy ellenzékiként

rendkívül nehéz a parlamentben politizálni, ellenséges környezetben vagyunk. Az elsődleges szabályom, hogy nem vagyok hajlandó személyeskedni és gyűlöletpolitikát folytatni. Két lehetőségem van, az egyik, hogy úgy politizálok, hogy mindenért a kormánypártokat és a miniszterelnököt hibáztatom. A másik, hogy kritikával élek, de mindent megteszek a lehető legjobb érdekérvényesítésért ebben a politikai közegben is a nógrádi, az északkelet-magyarországi emberek érdekében. Én ezt próbálom tenni.

A Párbeszéd képviselője több példát hozott, az egyik, amikor felmerült a közmunkaprogram leépítése, személyesen egyeztetett Réthy Pál helyettes államtitkárral, „nyitottak voltak, és elmondtam, hogy bár nem a legjobb megoldás a közmunkaprogram, sok helyen nincs más”. A másik példa, hogy Berki Sándor egyedüliként nyújtott be módosítót a végrehajtási törvénnyel kapcsolatban a levonásokra vonatkozóan, ezt ugyan a kormánypárt bizottsági többsége elutasította, egy-két elemet később mégis kiemeltek belőle.

Berki Sándor megemlített egy olyan történetet is, amikor két civil szervezet és tanárok tárgyaltak a Belügyminisztériumban gyermekbántalmazási kérdésekről. Rétvári Bence államtitkárral ebben az ügyben több parlamenti képviselő is találkozott, arról beszéltek, hogyan lehetne elérni, hogy nagyobb biztonságban legyenek a gyerekek az iskolákban.

A Párbeszéd politikusa úgy összegzett, hogy a kormányé a döntéshozatal lehetősége, vannak folyamatok, amelyekbe kemény kritikával kell beleállni, ugyanakkor el kell érni azt is, hogy figyelembe vegyék az ellenzék javaslatait, és legalább bizonyos elemeket használjanak azokból.

Hadházy Ákos: Továbbra sincs értelme

Hadházy Ákos továbbra sem látja értelmét az ellenzék parlamenti működésének, „mert az nem segíti az ellenzéki politizálást, sőt, legitimálja a kormány tevékenységét”.

A független képviselő lapunk kérdésére rámutatott: „Amíg a propagandagépezeten keresztül sokkal több emberhez jutnak el a kormány üzenetei, addig nincs olyan kérdés, amit érdemben meg lehetne vitatni a parlamentben. A legutóbbi példát a héten láttuk, két nap alatt átvitték az orvosi kamarát érintő törvénymódosítást, ez mindent elmond”.

A politikus szerint az ellenzék sok más helyen is meg tud jelenni, ha pedig komolyak és hitelesek akarnak lenni, az utcákon, a legkisebb falvakban is elmondhatják a javaslataikat.

Hadházy Ákos úgy gondolja, hitelesen és fontos dolgokról kell beszélni,

de annak semmivel nincs nagyobb elérése, ha ezt a Parlament aranyozott falai között teszik, ráadásul erre hivatkozva a kormány cinikusan mutogathatja, hogy demokrácia van, mert vitáznak velük az ellenzéki képviselők.

A tavaszi ülésszak hétfőn folytatódik, a napirend előtti felszólalásokról összefoglalóval jelentkezünk.

(Borítókép: Országgyűlés 2022. május 24-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok