Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit megerősítette, hogy válnak

2023. március 7., kedd 20:55

Külön utakon folytatja Varga Judit igazságügyi miniszter és férje, Magyar Péter. Mindez egy Facebook-bejegyzésből derült ki, amely aztán eltűnt.

Elválik egymástól Varga Judit igazságügyi miniszter és férje, Magyar Péter, akik 18 évvel a megismerkedésük után döntöttek így – olvasható Magyar Péter közösségi oldalán. Pontosabban csak olvasható volt, ugyanis nem sokkal később törölte a bejegyzését a Diákhitel Központ korábbi vezetője.

A bejegyzés törlése után nem sokkal Varga Judit is megszólalt. Az igazságügyi miniszter közleményében azt írta, szeretné megerősíteni, amit a férje nyilvánosságra hozott.

Valóban válófélben vagyunk. Ahogy eddig is, ebben a nehéz időszakban is három közös gyermekünk biztonsága és nyugalma a legfontosabb számunkra. Ezért tisztelettel arra kérjük a sajtó képviselőit, hogy legyenek tekintettel fiainkra, képmásukat ne hozzák nyilvánosságra, valamint tartózkodjanak pletykák, találgatások közlésétől. Külön, de minden szeretetet meg fogunk adni a három csodálatos fiunknak.

A közleményt azzal zárja, hogy egyebet nem kívánnak megosztani a nyilvánossággal, és köszöni a megértést.

Az igazságyügyi miniszter férje is hasonlóan fogalmazott később törölt posztjában:

A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiunknak. Én a nekünk jutó közös évekből csak az olyan boldog pillanatokra fogok emlékezni, mint ami erről a képről is eszembe jut 

– írta bejegyzésében Magyar Péter, amit a  24.hu  szúrt ki. 

2021-ben már megjelentek olyan hírek a sajtóban, miszerint tizenhárom év házasság után elválik egymástól Varga Judit és Magyar Péter. Az igazságügyi miniszter akkor egy férjével közös fényképet tett közzé a Facebookon, ahol azt közölte: semmilyen, a magánéletüket érintő kérdésre nem kívánnak reagálni.

Ugyanebben az évben a részben Budapesten is rendezett labdarúgó Európa-bajnokságról jelentkezett be a házaspár közös fényképen, ahol a Városligetben felállított szurkolói zónában szorítottak együtt a magyar válogatottért.

(Borítókép: Varga Judit és Magyar Péter 2023. január 7-én. Fotó: Veres Nándor / MTI)

Rovatok