Index Vakbarát Hírportál

Vasárnap országszerte hét helyen szerveznek eseményeket a matematika világnapja alkalmából

2023. március 8., szerda 15:20

Matek az utcán elnevezéssel vasárnap országszerte hét helyszínen többek között flashmobokkal, szórakoztató matematikai fejtőrökkel, játékos mérésekkel és ismeretterjesztő programokkal hívják fel a figyelmet a szervezők a terület szépségeire. Az eseménynek a matematika világnapja ad apropót.

A programot vasárnap mintegy 70 önkéntes tanár, diák, egyetemi oktató és matematikus, köztük a Műegyetem tanárainak, hallgatóinak közreműködésével rendezik meg Budapesten, Cegléden, Debrecenben, Nagykanizsán, Szombathelyen és Veszprémben – olvasható az esemény főszervezője, a Bolyai János Matematikai Társulat honlapján.

Fókuszban a hatszög

A fővárosi programok között a Blaha Lujza téren művészeti-matematikai kirakókkal játszhatnak az érdeklődők, és akár egy matematikai művészeti alkotást is létrehozhatnak. Az eseményen részt vesz Saxon-Szász János képzőművész, a Poliuniverzum játék és Lakos Dániel designer, a Logifaces játék alkotója.

A Vasarely Múzeum előtt kiderül, hogy miért lenyűgöző a hatszög, emellett az érdeklődők egy háromdimenziós optikai illúziókollázs elkészítésében is közreműködhetnek.

Változatos programok vidéken

A vidéki programok között Cegléden a Szabadság téren aszfaltkvízzel, Debrecenben játékos mérésekkel, logikai fejtőrökkel, matematikatörténeti kvízzel, Nagykanizsán izgalmas fejtörőkkel várják egyebek mellett az érdeklődőket. Szombathelyen a Café Frei kávézóban a rejtvények mellett Rubik Ernő játékairól, a Gömböcről és más matematikai érdekességekről is hallhatnak az érdeklődők. Veszprémben pedig sudokubajnokságot és Rubik-kocka-bemutatót tartanak.

Az esemény a matematika világnapja alkalmából rendezett nemzetközi Mathematics in the Street (Matek az utcán) rendezvénysorozathoz kapcsolódik.

A szervezők szerint ez az alkalom azért is különleges, mert az UNESCO 2023-at Bolyai-emlékévnek nyilvánította, arra emlékezve, hogy idén lesz Bolyai János temesvári levelének 200. évfordulója, amelyben a nemeuklideszi geometria felfedezését jelentette be.

Rovatok