Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit ellenkérelmet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához

2023. március 8., szerda 20:34

Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön ellenkérelmet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban. Szerinte az elmúlt hetek eseményei azt bizonyítják, nagy szükség van a gyermekvédelmi törvényre, sőt, további intézkedések meghozatalára is.

„A mai napon ellenkérelmet nyújtottam be az Európai Unió Bíróságához a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban” – számolt be legfrissebb Facebook-bejegyzésében Varga Judit igazságügyi miniszter, aki hangsúlyozta:

Továbbra is kitartunk azon meggyőződésünk, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglaltak mellett, hogy az oktatás nemzeti hatáskörbe tartozik, a gyermekek neveléséről dönteni pedig a szülők joga. Ahogy eddig, úgy ezután is el fogunk menni a falig, ha gyermekeink védelméről van szó.

Varga Judit szerint az elmúlt hetekben napvilágot látott esetek is bizonyítják, hogy nagy szükség van a gyermekvédelmi törvényre, sőt, további intézkedések meghozatalára is.

Tavaly december végén érkezett be az Európai Bizottsághoz a gyermekvédelmi törvény néven ismert magyar jogszabálycsomaggal kapcsolatos, kötelezettségszegés megállapítása iránti keresete az Európai Unió Bíróságához.

Az EU bírósága a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépést biztosító jogszabályt, valamint azokat a tilalmakat és korlátozásokat kifogásolta, amelyek egyes törvénymódosításokban a gyermekek védelme érdekében a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésre, a nem megváltoztatására, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére és/vagy megjelenítésére vonatkoznak.

Szakemberek véleménye alapján korábban itt írtunk részletesen a törvényről.

Rovatok