Index Vakbarát Hírportál

Költözik az Alkotmánybíróság, a József főhercegi palota lehet az új otthona

2023. március 9., csütörtök 21:28

A költözéssel azt szeretnék elérni, hogy egy méltó helyszínen működjön tovább a testület.

A tervek szerint a József főhercegi palotába költözik majd az Alkotmánybíróság – írja a Mandiner. 

A lap értesülése szerint a költözés célja, hogy egy méltó, az osztrák, a szlovák és a cseh társintézményekéhez hasonló helyszínen működjön tovább a legfőbb jogforrás betartásáért is felelős testület.

Felidézik, hogy az épület felújítását a Magyar Építő Zrt. 2021 júliusában kezdte meg, és a nemzeti Hauszman Program keretében épül újjá, a Várkapitányság megbízásából.

A palota kertje és egykori istállóépülete bárki által látogatható lesz, míg utóbbiban turisztikai programokat is kínál majd az Alkotmánybíróság. Az új épületben a teljes ülés eredeti, csepp alakú tárgyalóasztala is helyet kap, valamint a testület 33 éves történetét megörökítő kiállítás is látogatható lesz.

Egy kis múltidézés

A Sándor-palotával szemben fekvő területen a török kori pusztítások után egy kitűnő panorámával rendelkező foghíjtelek tátongott. Teleki József főispán 1789-ben bérházat építtetett rá, ahová 1816-ban a magyarországi hadak főparancsnoki tisztjét átvevő Ferdinánd főherceg költözött később be. 1857-ben a kincstár megvásárolta a Teleki családtól, és a Honvéd Főparancsnokság otthonául szolgált. 

József főherceg 1892-ben vette meg az épületet, és a főparancsnokság kiköltözése után átalakíttatta Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján. A palotát az 1945-ös ostrom idején súlyos találatok érték. 1951-ben munkásszállót alakítottak ki benne, ami további rontott az állapotán. 1968-ban teljesen elbontották.

Az újjáépítésről szóló döntés végül 2019 januárjában született meg. 

Rovatok