Index Vakbarát Hírportál

Tizenöt év börtönre ítélték a pirtói férfit, aki halálra verte alkalmazottját

2023. március 9., csütörtök 11:40

Nem jogerősen 15 év börtönre ítélték azt a pirtói férfit, aki a tanyáján dolgozó alkalmazottját ittasan halálra verte egy szerszámnyéllel – közölte a Kecskeméti Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

Sárközy Szabolcs sajtószóvivő tájékoztatása szerint a vádlott ittasan gyakran szidta és bántalmazta a 2019 óta alkalmi munkásként foglalkoztatott férfit, akinek szállást és étkezést biztosított a tanyáján.

A vádlott 2021 októberében – szintén ittasan – lopással gyanúsította meg az éppen kazánt takarító alkalmazottat. A vita hevében ököllel arcon ütötte a férfit, majd dulakodni kezdtek, és mindketten a földre estek. Az alkalmazott beismerte, hogy a pénzből a sógorának akart cigarettát venni.

Miközben felálltak, a vádlott észrevette, hogy a másik férfi egy csukott bicskát szorongat a kezében, amitől indulatba jött, és előbb ököllel, majd egy fa szerszámnyéllel kezdte ütlegelni az alkalmazottat. A bántalmazást azt követően sem hagyta abba, hogy a sértett a földre esett. A magatehetetlen férfi belehalt a közel harminc sérülésébe.

Az ügyészség a férfit – aki a bűncselekményt felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el – különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja.

A Kecskeméti Törvényszék nem jogerősen 15 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a 67 éves férfit, aki feltételes szabadságra nem bocsátható – olvasható a közleményben.

Rovatok