Hogyan élték meg az emberek, leginkább a jobbágyok, hogy 800 év után hirtelen véget ér a jobbágy–földesúr viszony, nem kell már ingyen robotolni? Mihez kezdtek a szabadsággal? Szabadságharc vagy polgárháború volt, ami 1848–49-ben történt? Miért volt döntő Magyarország esetében az 1848-at megelőző kétéves európai gazdasági válság? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ az újrainduló Kibeszélő e heti adásában Fónagy Zoltán történésszel.
A beszélgetés elején felidéztük, hogy ami végül 1848-ban csúcsosodott ki, az tulajdonképpen már az 1830-as évek reformkori elképzeléseivel indult. Az ország modernizálását, polgári átalakulását tűzte célul egy nemesi elit, kiegészülve később az értelmiséggel. Aztán 1848 márciusában nálunk tényleg vér nélkül zajlott a rendszerváltás, de hogy a régi rendszer megadja magát, ahhoz persze folyt vér, csak nem nálunk, hanem két nappal korábban Bécsben.
A korabeli magyarországi rendszerváltás tehát ennek a bécsi forradalomnak a potyautasa volt
– teszi hozzá a történész. Volt azonban egy másik előtörténete a forradalomnak, amiről kevesebbet beszélünk: ez pedig az, hogy 1846–47-ben Európát egy olyan gazdasági válság sújtotta, amely középkori szintű éhínséget eredményezett. Írországban és a német tartományok többségében a kedvezőtlen, hosszan tartó, hűvös, esős időszak miatt élelmiszerhiány alakult ki. Nálunk ez leginkább az északnyugat-magyarországi régiót érintette. Két rossz termést hozó év pedig már elegendő volt ahhoz, hogy éhínség alakuljon ki.
A legnagyobb változást a jobbágyfelszabadítás jelentette, hiszen a zömmel agrár Magyarországon az emberek mintegy 70-80 százaléka élt addig úrbéres függőségben. Az 1848-as áprilisi törvényeknek köszönhető, hogy azonnali hatállyal megtörtént a jobbágyfelszabadítás, ami egy 800 éve fennálló feudális rendszert szüntetett meg egyik napról a másikra. Ez akkor mindenkit felkészületlenül ért.
A liberális elit azt a téves képzetet követte, hogy a jobbágyfelszabadítás gazdasági nagyhatalommá teszi majd Magyarországot. A földesurak kétségbe voltak esve, mert bár a majorsági földjeik megmaradnak, de azokat addig a jobbágyok művelték meg ingyenmunkával, a saját eszközeikkel és igavonóikkal. Minden attól függött, miként bánt az emberekkel korábban a földesúr. Voltak, akik szolidárisak voltak, és később kifizetendő napszámért elmentek, és művelték a majorsági földeket, ahol viszont gyűlölték a földesurat, ott bizony nem lehetett rávenni az embereket, hogy elvégezzék azt, ami korábban a kötelességük volt. És mivel mindez a tavaszi munkák kellős közepén történt, sokfelé okozott problémát.
A városokban elitcsere történik, a generációváltással fiatalok kerülnek helyzetbe, új intézmények jönnek, új, modern minisztériumi rendszert vezetnek be.
A Habsburg Birodalmon belül maradást erősítette az a félelem, amit Oroszország részéről láttak, például Lengyelország esetében. Az akkori külpolitika teljességgel meg volt győződve, hogy az orosz expanzió eléri Magyarországot is, és csak a birodalmi keretek között maradva élheti túl ezt az ország.
A szabadságharcot megelőző 130 évben nem volt háború Magyarországon, ezért is volt sokkoló, hogy háborúba sodródott az ország. Az viszont megint csak érdekes, hogy bár nem volt háborús tapasztalatuk az embereknek, nagyon jól kezelték a városok az országon keresztül-kasul vonulgató hadseregeket – emlékeztet Fónagy Zoltán.
A beszélgetésben kitértünk még arra is, hogy:
(Borítókép: Fónagy Zoltán. Fotó: Kaszás Tamás / Index)