Index Vakbarát Hírportál

A NAV árverésén egy kétágú análtágítóra is lehet licitálni

2023. március 16., csütörtök 14:09

Nemrégiben egy kétágú análtágító jelent meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus árverési listáján, amire csütörtök este 21:00 óráig lehet licitálni – szúrta ki az RTL. Az eszköz becsértékét 47 000 forintban állapították meg.

Az análtágítót korábban személyesen is meg lehetett nézni, de erre most már nincs lehetőség. Pedig ez ajánlott lenne, mert az adóhatóság tájékoztatása szerint az ingóságok esetleges hibái, sérülései a feltöltött fényképek alapján maradéktalanul nem észlelhetők.

„Az elárverezett vagyontárgyakért sem az adós, sem az adóhatóság jótállással nem tartozik. A megtekintés során a résztvevők által nem észlelt vagy fel nem ismerhető rejtett hibákért, a vagyontárgy esetlegesen előforduló vélt vagy valós hiányosságaiért az adóhatóság felelősséget nem vállal” – hívta fel a figyelmet a NAV.

A szóban forgó tárgy egy orvosi segédeszköz, amit a proktológiában alkalmaznak a záróizom hegesedése ellen. Az adóhatóság egy gyógyászati eszközöket forgalmazó cégre szállt rá, az análtágító mellett az alábbi tételeket bocsátották árverésre:

Az adóhatóság árverési listáján egyéb dolgok is szerepelnek – írja az RTL. Többek között egy adag löncshúsra is licitálhatnak az emberek.

Rovatok