Index Vakbarát Hírportál

Életveszélyes fenyegetést kapott Deák Dániel, a Megafon tagja

2023. március 17., péntek 13:42

Deák Dániel azután kapta a fenyegetést, miután új közösségi oldalt kellett indítania, ugyanis a Bite Zsolt-ügy miatt korlátozták a korábbi Facebook-oldalát. A politológus közölte, az eset nem riasztja vissza, tovább folytatja politikai tevékenységét.

A délelőttöt a rendőrségen töltöttem, illetve a rendőrség is kiszállt az otthonomba, ugyanis életveszélyes fenyegetést kaptam

– közölte Facebook-posztjában Deák Dániel politológus, a Megafon Központ tagja.

Bejegyzésében arról írt, hogy a Szikra Mozgalom egyik rajongója megfenyegette, hogy csőbombát rejtett el lakásában, amely 5 és fél óra múlva felrobban.

Deák Dániel közölte, a tűzszerészek nem találtak bombát a lakásában.

Ez az eset is jól jelzi: a balliberális politikusok már olyan szinten felhergelték a követőiket, hogy ilyen életveszélyes fenyegetéseket is megengednek maguknak

 – írta.

Deák Dániel az után kapta a fenyegetést, miután új közösségi oldalt kellett indítania, ugyanis a Bite Zsolt-ügy miatt korlátozták a korábbi Facebook-oldalát.

Az ügyről az Index is írt, amely szerint egy 39 éves pedagógiai asszisztens a TikTokon úgy nyilatkozott, hogy rendben van, ha egy 15 éves fiú a szeretője. Később az is kiderült, hogy több kiskorúval beszélt obszcén módon, és képeket is kért tőlük.

Később a Facebook letiltotta Deák posztját, amelyet a botrányról osztott meg.

A politológus a fenyegetés kapcsán kijelentette, az eset nem rettentette el további politikai tevékenységeitől.

Üzenem: nem járnak sikerrel, minden ilyen és ehhez hasonló fenyegetés ellenére is tovább folytatom, nem hagyom magam megfélemlíteni!

– közölte.

Deák Dániel feljelentette az elkövetőt, a büntetőeljárás elindult. Hozzátette, hamarosan videóban részletesen beszámol az ügyről.

Rovatok