Index Vakbarát Hírportál

Jogszabályt hozhatnak a helyi földadók eltörlésére

2023. március 17., péntek 10:34

Nagy István agrárminiszter bejelentette, a kormány elítéli és ellenzi a helyi földadók bevezetésének minden formáját, ennek pedig jogszabályban is érvényt fognak szerezni.

„Tűzben edzett a kormány és a gazdák szövetsége, éppen ezért mindig számíthatunk egymásra” – fogalmazott hivatalos oldalára feltöltött videójában Nagy István. Az agrárminiszter leszögezte:

Az Agrárminisztérium és a kormány a magyar gazdák mellett áll, elítéljük és ellenezzük a helyi földadók bevezetésének minden formáját.

A politikus kifejtette, hogy a MAGOSZ, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Hódmezővásárhelyen bevezetett földadó ellen petíciót indított, amihez 120 ezer gazda csatlakozott.

Rengeteg gazda kérte a földadó eltörlését, mi pedig meghallottuk a kérést, és meg is tesszük a szükséges lépéseket. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a termőföld nem képezheti adó alapját, és ennek jogszabályban is érvényt fogunk szerezni

– fogalmazott.

Nagy István megjegyezte, „ne feledjük, ha a baloldal egy településen bevezetheti ezt az új adót, akkor bármelyik más baloldali településen is kész lesz ugyanerre, veszélyeztetve a magyar gazdák, a magyar agrárium érdekeit”.

A miniszter közölte azt is, hogy a 2023-tól 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervben „eddig soha nem látott források állnak rendelkezésre az agrárium fejlesztésére, ezért rendkívül fontos, hogy az ágazatba befektessünk, értéket teremtsünk, és ne a terheket növeljük.

Rovatok