Index Vakbarát Hírportál

Átlátszó: Lincshangulat alakult ki a Pécsi Tudományegyetemen

2023. március 17., péntek 12:20

Petíciót indítottak az egyetem nem oktatói státuszú munkavállalói, amiben azonnali béremelést követelnek, olyat, ami követi az inflációt. Az ott dolgozók közül sokan kényszerülnek másodállás vállalására, mert másként nem képesek eltartani családjukat.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) is átesett a modellváltáson, aminek az egyik ígérete az volt, hogy így emelkedhetnek majd az ott dolgozók fizetései. Ezek az egyetemek a közalkalmazotti bértábla helyett saját rendszerükben alakították ki a bérsávokat.

Nemrég egy petícióban adott hangot elégedetlenségének a PTE dolgozóinak egy része a béreket illetően.

Az egyetemi dolgozók nagy része most ugyanazt a bért kapja, amit tavaly ilyenkor. Közben meg a februári infláció a KSH adatai szerint 25,4 százalék volt

– meséli Barna Beáta, a PTE Művészeti Karának tanulmányi előadója és egyben a petíció egyik kezdeményezője az Átlátszónak.

Azt szeretnék elérni, hogy az egyetem biztosítson egy 25 százalékos emelést a nem oktató/kutató és nem orvosi pozícióban dolgozó egyetemi munkavállalók részére.

A jelenlegi infláció mellett e kollégák, adminisztratív dolgozók, egészségügyi dolgozók, gyakorló iskolai tanárok, könyvtári dolgozók fizetése elértéktelenedett, sokan megélhetési problémákkal küzdenek. Miközben a modellváltott egyetemek állami finanszírozása nőtt, a munkavállalók munkabérének reálértéke csökkent

– olvasható érvelésükben.

2023 januárjától emelkedett a garantált bérminimum és a minimálbér összege is, előbbi 14 százalékkal, míg utóbbi 16 százalékkal. Ennek fényében a munkavállalók arra számítottak, az ő bérük is emelkedni fog, de nem így lett. Az új szerződésük szerint megilleti őket egy alapbér, valamint különböző pótlékok, amik például végzettségi szinttől függenek. Így az alapbérük nagyjából 260 ezer forintnak felelt meg. 

Az egyetem azonban a korábbi alapbért és bérpótlékot összevonta, így több esetben a januári garantált bérminimum körüli összeg (bruttó 296 ezer, azaz nettó nagyjából 197 ezer forint) jött ki alapbérként, éppen ezért a munkáltatónak már nem kellett január elsejétől fizetésemelést adnia a munkavállalók részére – írja az Átlátszó.

Lincshangulat alakult ki az egyes egységekben, hiszen nem erre számítottunk

– mesélte a lapnak Kókay Péter, a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont könyvtárosa.

„Most tényleg azért kell elmenni innen, mert nem tudjuk kifizetni a számlákat, vagy mert nem tudunk bevásárolni a boltban?” – tette hozzá Barna Beáta.

3200 embert érint

A petíciót eddig 590-en írták alá, amihez oktatók is csatlakoztak. Azonban a PTE-n 3200 nem oktatói státuszú munkavállaló dolgozik, de hiába elégedetlenek, nem írják alá a petíciót, mert félnek a retorziótól.

Az én munkám az ő munkájuktól is függ. Mi itt mindannyian kollégák vagyunk, együtt dolgozunk. És ha ők megélhetési problémákkal küzdenek, akkor a munkájukat is nehezebben végzik. Az, hogy hogyan érzik magukat a munkahelyükön, az befolyásolja a munkájuk minőségét is, így az enyémet is. Azért álltam a kezdeményezők mögé, mert rossz azt látni, hogy valaki kénytelen másodállást vállalni azért, hogy a napi betevője meglegyen, miközben a felsőoktatásban dolgozik. Tudok konkrétan olyan kollégákról, akik a szabadidejükben elmennek takarítani, vagy másodállásban éjszakai műszakot vállalnak, mert gyermekeik vannak, és őket el kell tartaniuk

– fogalmazott dr. Bigazzi Sára, a PTE Pszichológia Intézet szociálpszichológusa.

A dolgozók a petíciótól azt várják, hogy elkezdődhet a párbeszéd az egyetem vezetése és a dolgozók között, a petíció indítását követően rövid határidőn belül a kezdeményezők át is adták az aláíró ívet és a követelést tartalmazó dokumentumot a PTE vezetésének. Az egyetem pedig tudomásul vette a petíciót.

Az Egyetem vezetése tudomásul vette a petíciót, és átérzi a munkatársak helyzetét, kérését. Ennek megfelelően jelenleg is zajlanak az egyeztetések, melyek lezárultát követően tájékoztatja majd a PTE a szakszervezetet és a közvéleményt

– írta az egyetem sajtóreferense, Kottász Gergely a lapnak. A PTE Kancelláriától kapott információ szerint a modellváltás óta a nem oktató-kutató munkakörökben átlagosan 31,81%-kal emelkedtek a bérek.

Reagált a PTE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete

A szakszervezet vezetősége mindettől elhatárolódik, sőt tiltakozásának ad hangot, hisz ennek az állításnak valóság tartalma nincs

– írta a PTE FDSZ vezetősége. Ezek szerint a szakszervezet szerint szó sincs lincshangulatról az egyetemen. Az írás többi részét nem kívánták kommentálni.

Rovatok