„Balatoni bebírók – inváziós fajok a tó vízrendszerében” – ezzel a címmel tett közzé dokumentumfilmet a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet. Az idegenhonos fajok megjelenésének okairól, valamint hatásukról a film készítésében is részt vevő Takács Péter halbiológussal beszélgettünk.
Takács Péter halbiológus lapunk kérdésére elmondta: az inváziós fajok az idegenhonosoknak azt a csoportját képezik, amelyek veszélyesek az őshonos fajokra, a helyben kialakult ökoszisztémára. Az idegenhonos fajok akkor okoznak problémát, ha „tömegessé válik a jelenlétük, és átalakítják az adott terület élővilágát”.
A halbiológus kifejtette, hogy az inváziók folyamata több lépcsőfokból áll. Az első lépés, hogy bekerülnek az idegenhonos fajok,
sokáig ez volt a legfontosabb akadályozó tényező, Délkelet-Ázsiából, Ausztráliából vagy Dél-Amerikából nem igazán volt esélye áttelepülni egy fajnak. A globalizáció kiteljesedésével ez megváltozott, akarva és akaratlanul is át lehet hozni más fajokat. A kereskedelem és az utazás során kis állatfajok vagy inváziós növények magvai átkerülnek más területekre.
A következő lépés a fajok életben maradása az új környezetben, valamint a szaporodásuk. Ha ezt az akadályt sikeresen vették, és az utódok is túlélnek, szaporodnak, akkor megindul az elterjedés.
Takács Péter kiemelte: „Ez önmagában még mindig nem probléma, gond akkor van, ha az állat vagy növény az új területen teret foglalva elkezdi kiszorítani az őshonos fajokat. Erre az akác az iskolapélda, de ugyanez a folyamat zajlik a halfajoknál, valamint számos gerinctelen fajnál is”.
A globalizációval sokkal nagyobb számban jelennek meg az idegenhonos fajok, így nagyobb az esélye annak, hogy olyan fajok is megjelenjenek a területen, amelyek már nemcsak túlélni képesek, hanem veszélyeztetik is az őshonos élőlénytársulásokat.
A halbiológus arra is felhívta a figyelmünket, hogy a folyamatot megkönnyíti a klímaváltozás. Sokáig azok a fajok telepedhettek meg, amelyek hasonló klímaövből származnak, az utóbbi években viszont egyre nagyobb gondot okoznak a trópusi, szubtrópusi fajok. A klíma melegedésével nagyobb eséllyel tudnak áttelelni ezek is.
Takács Péter a Balatonra vonatkozó kérdésünkre – erről szól a film is – úgy fogalmazott, hogy „ez az egyik kitüntetett terület, szubmediterrán a klímája, sok bekerülő, agresszív állat- és növényfaj tudott megmaradni itt. A terület komoly emberi hatás alatt áll, számos olyan dolog történt – főleg a turizmus kiszolgálása miatt –, ami rombolta az őshonos élőlénytársulások ellenálló képességét. Olyan élőhelyek is létrejöttek, amelyek korábban nem voltak a területen, például a kövezett part egy unikális új élőhely volt, amit örömmel foglaltak el az idegenhonos fajok”.
Sok olyan fajt ismernek, amely veszélyt jelent, és a közeljövőben problémát okozhat a tó élővilágában. Nemcsak állatokra kell gondolni, szubtrópusi, trópusi vízinövények is vannak a Keszthelyi-öbölben. Több idegenhonos faj a Hévízi-tó környékéről indulva kezdte meghódítani a vízgyűjtőt.
A kövezésen előforduló fajok 60-90 százaléka, bizonyos esetekben akár 100 százaléka is idegenhonos. Akinek vágta már el kagyló a talpát a Balatonnál, az valószínűleg találkozott a vándorkagylóval. Ez volt az egyik legelső inváziós faj, az 1930-as évek elején jelent meg, a Dunáról érkező uszály aljára volt feltapadva. Nem voltak ellenségei, gyorsan kolonizálta a területet, néhány év alatt az egyik uralkodó puhatestűvé vált
– ismertetett egy konkrét példát a halbiológus.
Takács Péter úgy látja, mindig emberi szempontból nézzük a dolgokat, „az emberi igények az állandóságot próbálják maximalizálni, például nem szeretné az ember, hogy a Balaton vízszintje évről évre 1-2 métert változzon. Azt szeretjük, ha olyan élőlények vannak körülöttünk, amelyek ismerősek nekünk, a meglévő állapotot akarjuk konzerválni, ebbe rondítanak bele az inváziós fajok, átalakítják a rendszert, és több szempontból is megnehezíthetik az ember életét, például a vándorkagyló eldugíthatja az erőművek hűtővízrendszerét, vagy károsíthatja a hajókat”.
A halbiológus ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „ezek természetes folyamatok, az élővilágban az ősidők óta megvan, hogy bizonyos fajok terjednek, dinamikusan változnak a helyi ökoszisztémák. Az ember viszont ahhoz van szokva, hogy ez lassan történik, de a folyamat felgyorsult. Például az amurgéb nevű halfaj körülbelül száz éve került Kelet-Ázsiából Európába, és veszélyezteti a többi, lápos, mocsaras élőhelyen előforduló halfajt. A lápi póc körülbelül 60 millió éves, evolúciós időléptekben fejlődött, majd érkezik egy másik kontinensről egy faj, aminek következtében eltűnik. Az amurgéb Magyarországon 25 éve van jelen, ha nem vigyázunk a lápi pócra, egyszerűen kiirtja az idegenhonos faj. Ezek robbanásszerű változások, ilyen gyorsan az élővilág és az ember sem tud alkalmazkodni”.
Takács Péter szerint azt kellene tudomásul venni, hogy az inváziós fajok megjelenése az esetek túlnyomó többségében az ember tevékenységének következménye. Közvetve vagy közvetlenül ezeknek az ember az okozója, vagy legalább a befolyásolója, az ember hozza be akarva-akaratlanul az új fajokat, „például a törpeharcsa idehozatala gazdasági célból történő szándékos betelepítés volt”.
A klímaváltozás miatt emelkedik az átlaghőmérséklet, melegednek a vizek is, ami lehetővé teszi az idegenhonos fajok túlélését. Az egyik legfontosabb üzenet, hogy ez az emberi hatásnak tudható be, nem az állat- és növényfajok tehetnek az invázióról, hanem mi magunk
– mutatott rá a halbiológus, aki megjegyezte: egy már megtelepedett fajtól nehéz megszabadulni, és az erre vonatkozó elképzeléseket is át kell gondolni, mert a fajok elűzése is bajt okozhat, ezért inkább arra kellene figyelmet fordítani, hogy ne ágyazzunk meg az inváziós jelenségeknek.
(Borítókép: Szirtesi László / Getty Images)