Index Vakbarát Hírportál

Ezúttal a Bükkben láttak egy barna medvét

2023. március 18., szombat 06:42

Vadkamerák felvételei és vadászok által talált lábnyomok bizonyítják, hogy barna medve telepedett le a Bükkben. Múlt héten az Aggteleki Nemzeti Parkban is láttak egy medvét, de az igazgatóság szerint erre nincs hitelt érdemlő bizonyíték.

Az Index is beszámolt róla, hogy március 9-én barna medvét láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban, Boldva település határában, a Sajó folyó mellett. Mint kiderült, a folyót határoló partszakasz jellemző útvonala a Magyarországra kóborló medvéknek.

A nemzeti park igazgatósága a boon.hu-nak arról adott tájékoztatást, hogy arról a medvéről csak bejelentés alapján tudnak, ők nem látták. Hozzátették: fotó és felvétel sem készült róla, a bejelentő saját elmondása szerint egy buszból pillantotta meg. Az igazgatóság úgy véli, 

az észlelés hitelessége megkérdőjelezhető.

Azóta nem érkezett más bejelentés arról, hogy medvét láttak volna az Aggteleki Nemzeti Parkban.

Fény derült arra is, hogy a legtöbb barna medve Szlovákiából érkezik Észak-Magyarország területére. Az állatokon azonban nincs nyomkövető, így a szlovák illetékesek nem is tudják előre jelezni azt, hogy kell-e számítani a megjelenésükre.

A fiatal hím medvék akár egész országnyi távolságokat is képesek bebarangolni azért, hogy párt vagy az élőhelyükön megnövekedett populáció miatt gazdagabb vadászterületet találjanak maguknak.

A Bükkben is láttak egy medvét

Cserkész Tamás, a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület elnöke pénteken arról számolt be, hogy ők vadkamerák felvételeivel tudják bizonyítani: már hosszabb ideje egy barna medve van a Bükkben. Azt azonban nem tudják, hogy ez az állat az-e, amelyre a Sajó mentén lettek figyelmesek.

A kollégáimnak az a véleményük hogy a korábbi, bükki kamerafelvételünkön egy hím medve látható, amely akár több tíz kilométerre is elkóborolhatott, tehát az egyezést elvileg nem lehet kizárni

– nyilatkozta Cserkész Tamás a heol.hu-nak.

A Bükkben élő példányt többször is megfigyelték kamerákkal, sőt, a nyomait vadászok is látták. Az egyesületi elnök tájékoztatása szerint 

a Bükkben nincs medveszaporulat, ezért a kirándulóknak nem kell félniük.

A barna medvéknek ugyanis kiváló a hallásuk, és igyekeznek elkerülni a kirándulók társaságát.

Rovatok