Index Vakbarát Hírportál

Aranyosi Péter: Visszavonulás lesz teljes erőből

2023. március 19., vasárnap 11:09

Aranyosi Péter miskolci maradt ízig-vérig. Ötvenévesen úgy döntött, ha nem is vonul teljesen vissza, de jelentősen csökkenti a fellépések számát. A fennmaradó időt a családjának akarja szentelni.

Aranyosi Péter átértékelte az életét, és elárulta, januártól harmadára csökkentette a fellépéseinek a számát, a közeljövőben nem láthatnak tőle új önálló estet.

Visszavonulás lesz teljes erőből

– mondta a humorista, aki családjával, barátaival szeretné tölteni az idejét.

A döntés hátterében a Covid-osztályon töltött idő áll. A kórházban fuldokolva sok mindent átgondolt. Voltak kisebb-nagyobb fogadalmai, ezek egy részét még ő sem tudja megmagyarázni, miért fogadta meg. Ilyen például, hogy az anyósát elviszi Nápolyba. 

A humoristát az édesanyja papnak vagy nőgyógyásznak szánta, és nagyon csalódott volt, amikor a humorizálás felé indult. Azt mondta, az cigányélet. Ötvenegy évesen már megérti az álláspontját, ahogy fogalmazott, ez a rendszertelen életvitel megrövidíti az ember életét. A hátralévő időt szeretné tartalmasabban tölteni.

Ez alatt egyértelműen a családját és a barátait érti. Aranyosi Péter azt is elárulta, harminc éve rajong a feleségéért, akivel a főiskolán ismerkedtek meg. 

Ezt az életet, amelyet éltem eddig, ő is ugyanúgy megszenvedte, ahogy a gyerekeim, és mégis mellettem van. Őt is hozom-viszem, amikor tehetem.

– mondta Aranyosi Péter a Blikknek.

Javuló tendenciát mutat a fiaival történő találkozások mennyiségét illetően is.

Többet beszélgetünk. Csodás férfiak lettek: erősek, egészségesek. Megvan a magukhoz való eszük, mindketten folyékonyan beszélnek angolul. A kisebbik fiam azt mondta, hogy külföldön fog élni.

Az interjú végén elárulta, létrehoz egy értelmiségi klubot, ami náluk lesz a telken két-három hetente, szűk körben. 

Előadókat hívok. Olyan embereket, akiktől lehet tanulni.

Rovatok