Index Vakbarát Hírportál

Indiából érkező női kamionsofőrök jelennek meg a magyar utakon

2023. március 21., kedd 14:16

Mint arról lapunk március elején beszámolt, indiai nőket képeznek Magyarországra kamionsofőrnek 700 ezer forintos havi fizetésért. Most kiderült, hogy a közeljövőben pontosan hány női kamionsofőr érkezik Indiából az ország területére.

Az Indiában toborzott nők az első időkben Magyarországon dolgozhatnak kamionsofőrként. A dán Baton Transport tájékoztatása szerint a jelentkezők havi 1800 eurót, átszámítva nagyjából 708 ezer forintot kereshetnek ezzel a munkával.

A Baton Transport magyarországi kirendeltségvezetője, Hricz Viktor elmondta, hogy 2022-ben kezdtek el harmadik országban toborozni. Indiai férfi sofőrök már a cég kötelékében vannak, ők és a Baton is megtalálták számításukat – írta.

A kiválasztás után a női sofőrök 2-3 hónapos felkészítésen vesznek részt, míg meg nem kapják a vízumukat. Ebben az időszakban a toborzócég segíti a nőket oktatással, például az európai és magyar kultúráról, a helyi szokásokról, emellett pedig természetesen vezetéstechnikai és angol nyelvi képzést is kapnak – tájékoztatott Hricz Viktor.

Alig van utánpótlás a munkaerőhiány közepette

A vízum után várhatóan 2-3 héten belül érkeznek meg Magyarországra, ahol egy 6 hetes belépési folyamat keretében elvégeznek minden szükséges tanfolyamot és megszerzik az engedélyt, hogy Európában nemzetközi sofőrként dolgozhassanak. A sofőrjelöltek további vezetéstechnikai, pszichikai és beilleszkedési tréningeken vesznek részt Magyarországon.

A cég tervei szerint felelősségvállalás-programjuk részeként hét indiai állampolgárságú nő néhány hónapon belül megérkezik Magyarországra – közölte a kirendeltségvezető az rtl.hu megkeresésére.

A program azért is indult, mert egyre nehezebb teherautó-sofőröket alkalmazni, ezzel reagálnak az Európában tapasztalható munkaerőhiányra. A magyar kamionsofőrök jelentős része elmúlt ötvenéves, utánpótlás pedig alig van – jegyzi meg az rtl.hu.

Rovatok