Index Vakbarát Hírportál

Kislányokat zaklatott egy pedofil a budapesti Aquaworldben

2023. március 22., szerda 14:09

Szexuális visszaéléssel gyanúsítanak egy 56 éves férfit, aki a budapesti Aquaworldben zaklathatott kiskorú lányokat.

Az Íves úti Aquaworldben szombaton történt esetről a Ripost értesült, amelynek egy olvasója számolt be a történtekről.

„Viszonylag sokan voltak a fürdőzőben, mindenki pihent. Aztán olyan délután öt óra körül rendőrök érkeztek. Először elképzelni se tudtuk, hogy mi történt” – mondta az olvasó, aki szerint nem sokkal később kiderült, hogy

az 56 éves férfi két, tíz év körüli kislányt fogdosott a medencében, ezért kellett rendőrt hívni.

A lányokat néhány percre magukra hagyták a szülők az egyik medencében, ekkor kezdte őket zaklatni a férfi. A Ripost megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is, amely megerősítette, hogy szexuális visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt előállították, kihallgatták és őrizetbe vették az 56 éves férfit. 

Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok