Az állami fejlesztések átütemezéséről, a Budapest kontra vidék ellentét feloldásáról, a szűkülő mozgástér adta lehetőségek észszerű kihasználásáról és a magyar építőipar szereplőinek előnyben részesítéséről is beszélt Lázár János építési és beruházási miniszter a Mandinernek adott interjújában.
Hízelgőnek tartom, hogy a legnehezebb és a legbonyolultabb feladatra szoktak odaállítani. Most egy olyan ágazatban kell főszerepet vállalnom, ahol a háború és a gazdasági válság miatt egyre nagyobb a baj. Az állami beruházások kényes területének rendbetételére vállalkozott Lázár János építési és beruházási miniszter, aki a Mandinernek adott interjújában kormányzati szerepvállalásáról azt mondta:
a legnehezebb és a legbonyolultabb feladatra szoktak odaállítani…
A fejlesztésekkel összefüggő feszültségek egyik hangsúlyos oka, hogy csaknem 3000 milliárd forint összértékben kellett beruházásokat felfüggeszteni.
Nem végtelenek az erőforrások, megváltoztak a külső körülmények is, ezért minden forintot nagy odafigyeléssel lehet csak elkölteni. Ahhoz, hogy jó sebességgel haladjunk, állami rásegítésre volt és van szükség. Csak 2010 és 2022 között 28 ezer milliárd forintot költött az állam fejlesztésre. Ez minden Magyarországon megvalósuló fejlesztés harminc százaléka, ami az Európai Unióban a legerősebb arány. Véleménye szerint ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a gazdaság berendezkedik erre az állapotra, a szereplők pedig elvárják ezt a szintű támogatást, ezért ez az arány legfeljebb csak átmenetileg egészséges. A gazdaságnak magától kellene kitermelnie azokat a forrásokat, megvalósítania azokat a fejlesztéseket, amelyekre az országnak szüksége van.
Csakhogy mi hendikeppel, mínuszból indultunk, évszázados lemaradást kell a rendszerváltozás óta csökkenteni. A politikusi hitvallásom lényege, hogy amikor az ember átjön Ausztriából, ne vegye észre a különbséget. Azért ez még odébb van, ráadásul a kérdés most az, hogy ez a cél fenntartható-e a szűkülő források és lehetőségek között. Egyelőre 400 beruházást kellett átütemezni vagy úgy felfüggeszteni, hogy torzó ne maradjon, a számláik ki legyenek fizetve, és a közösség javát szolgálják.
Új rendszert építettek ki az állami beruházások területén, meghatározva, hogy mi az, ami fontos beruházás, illetve mi várhat és mi nélkülözhetetlen. Az ipari jellegű projektek az utóbbi kategóriába tartoznak, mert ezek pénzt hoznak. A közjóléti – például sport- vagy kulturális célú – beruházások elhalasztásáról kellett azért dönteni, hogy a költségvetési egyensúly fenntartható maradjon.
Lázár János egyes fővárosi és agglomerációs projekteket indulatosan véleményezett: „Nem! Soha!” Arra a kérdésre, hogy mi volt a baj ezekkel a projektekkel, a miniszter leszögezte: számára a vidék az első,
fontosnak tartom, hogy a vidéki szempontok beépüljenek a kormányzásba, legyen szó közlekedéspolitikáról, építészetről vagy beruházásokról. Tény: a 2010 és 2022 között elköltött állami források 65-70 százaléka Budapestre került, ráadásul a főváros időközben – szerencsére – elérte az EU átlagfejlettségi szintjének mintegy 150 százalékát. Azok közé a fideszes politikusok közé tartozom, akik szerint Budapest fejlődését fenn kell tartani, régiós központként meg kell erősíteni, de a gyorsítósávot már a vidék előtt kell megnyitni, vagyis az állam fejlesztéspolitikájában lehetőség és szükség is van az irány- és a fordulatszámváltásra.
Budapest mindenkori városvezetésének érve szerint a magyar GDP legnagyobb része a fővárosban termelődik. Ez az aránytalanság Lázár János szerint azonban épp a vidék fejlesztése mellett szól. Nemzetgazdasági szinten nem járható út, hogy csak egyetlen régió lehetőségeit aknázzuk ki, fel kell tárni a „vidékben szunnyadó potenciált” is – vélekedett. A támogatások zömét a 2030-as évek elejéig a vidéki települések felzárkóztatására kell fordítani.
Ez nem Budapest-ellenesség, hanem vidékpártiság.
A listáról szólva úgy fogalmazott: ha aközött kell választani, hogy egy adott országrészben gyorsforgalmi utat, autópályát, az emberek hétköznapi ingázását biztosító utat építsünk, vagy közparkokat hozzunk helyre Budapesten, az ingázók javára fog dönteni.
Ha minden alkalommal a budapesti életminőség-növelő fejlesztéseknek adnánk elsőbbséget a vidék létfontosságú beruházásaival szemben, akkor nem egyesítenénk, hanem kettészakítanánk Magyarországot.
Karácsony Gergely főpolgármesternél tett novemberi látogatását nem titkolva jelezte, a találkozón áttekintették a város és a kormány ügyeit, továbbá azokat az ígéreteket, amelyeket korábban Vitézy Dávid államtitkár vagy miniszterek tettek az uniós források felhasználása kapcsán. Ezeket be fogja tartani. (E találkozóról itt írtunk.)
A Modern városok program eddig el nem indult elemeiről megjegyezte, ami ennyi idő alatt sem tudott elindulni, annak már nem sok legitimitása lehet.
Ha van értelmes kezdeményezés Budapesten, rám miniszterként számíthatnak, ám világosan kell látni: az olyan presztízstervek, mint a Duna-alagút, a dolgok felháborítóan nagy félreértése, amikor másnak az a problémája az országban, hogy miként jusson el a lakhelyétől harminc kilométerre lévő kórházba, iskolába vagy járási központba. Nem szabad hagyni, hogy az amúgy is fejlett Budapest a vidék rovására fejlődjön, a vidékiek pedig másod-, harmad- vagy negyedosztályú polgárok legyenek a saját hazájukban.
Ha a magyar gazdasági szereplők a hangjukat akarják hallatni a kamarákon vagy az érdekképviseleteken keresztül, esetleg az ügyeik képviseletét személyesen oldanák meg, azt javasolja, hogy keressék őt fel. „Nem kávéházakban kell titkos találkozókat folytatni, ha valaki lobbizni akar, hanem transzparens körülmények között teheti ezt, ami sokkal tisztességesebb, az adófizetők szempontjából pedig megnyugtatóbb” – fogalmazott.
A Mészáros Lőrinc érdekérvényesítését firtató kérdésre úgy reagált, nincs titok vagy takargatnivaló. Az elmúlt tizenkét évben sikerült megerősíteni a magyar tőkét az építőiparban. Ma már magyar vállalatok európai minőségben tudnak utat vagy vasutat építeni, továbbá olyan létesítményeket megvalósítani, amilyenekre korábban nem volt példa, hiszen külföldieket kellett hozzá igénybe venni. Amikor az állam pénzt költ, az is szempont, hogy a magyarok munkájából magyarok haszna legyen.
Patrióta gazdaságpolitikát folytatunk. A verseny elengedhetetlen, de ha lehetséges, a beruházásokat sikeres magyar vállalkozóknak kell adni. Úgy kell a képleteket összerendezni, hogy az állam is jól járjon, és a vállalkozók is keressenek. Nem kommunizmust építünk, nem célunk, hogy egalitárius társadalomban éljünk.
A Paksi Atomerőmű beruházás nyugati ellenzésében álláspontja szerint összekeverednek az érdekek. Ha az amerikaiak vagy a franciák jobban benne lennének, csendesebb lenne az ellenkezés. Paks mellett a másik óriásberuházás a 2,2 milliárd dollárból megvalósuló Budapest–Belgrád vasút fejlesztése. Ha a nyugatiak ebben szerepet kapnának, jönne az uniós támogatás. Úgy látja, Brüsszel a nyugati gazdasági erőcsoportok legfőbb lobbistája, kereskedelmi képviselője. A szabadpiac, illetve a piacnyitás azt jelentette, hogy a régiónkban minden munkát és üzletet megkaparinthattak. Ezt a nyomást próbálják ellensúlyozni. Ugyanakkor
a hazai szereplőknek is változtatniuk kell, aki csak állami megrendelésekből, nem piaci alapon akar megélni, komoly gondjai lesznek, a versenyt nem bírók ki fognak esni.
A nagy ellenállást kiváltó debreceni akkumulátorgyárnál a problémát annak kommunikálásában látja. A beruházással a magyar autóipart is át kell vinni a „folyó másik oldalára”, a nemzetközi változások nyomán szükségessé váló akkumulátorigényt ki kell tudni elégíteni.
Piacvezető szerepünk megtartása érdekében nekünk is fel kell mennünk erre a pályára. Ez nemzeti érdek. Elismerem, ez nem feltétlenül kielégítő válasz annak, aki egy ilyen, egyébként valamennyi egészségügyi és egyéb kritériumnak megfelelő üzem tövében lakik. Ezért kiemelten fontos az együttműködés és a kommunikáció az érintettekkel, hiszen a kormány nem elnyomni, hanem megnyugtatóan kezelni akarja a felmerülő kételyeket.
A budapesti Mol-torony kapcsán a kancelláriaminiszter visszatért a budapesti fejlesztésekre, leszögezve: súlyos probléma, hogy egy tájseb éktelenkedik a főváros közepén. Különösen bosszantó, hogy ha már mindenáron a Budapest élhetőségét és szerethetőségét lerontó magasházat építünk, akkor az nem világszenzáció, hanem egy közepes minőségű tucatépület.
Ezzel állítható szembe a szintén modern Néprajzi Múzeum vagy a Magyar Zene Háza. Nekünk azt a minőséget illene képviselnünk, ami a második világháború előtti időszakot jórészt jellemezte. Ez a szint – hangsúlyozta.