Május ötödikétől indulnak az írásbeli vizsgák, a szóbelik pedig június hetedikétől kezdődnek. A legtöbben a korábbi években megszokott rendszer szerint vizsgáznak, de vannak olyan diákok, akiknek már újfajta feladatsort kell kitölteniük.
A tervek szerint
a tavaszi érettségi írásbelijei május 5-től 26-ig tartanak.
Az első kötelező tárgy vizsgája – a magyar nyelv és irodalom írásbeli – május 8-án 9 órakor lesz.
Az Eduline információi szerint az első hét menetrendje a következőképp zajlik majd:
A szóbeli vizsgák időpontjai is megvannak, az emelt szintű szóbeliket 2023. június 7-e és 14-e között, a középszintű szóbeli vizsgákat pedig 2023. június 19-től 30-ig tartják majd.
Idén a legtöbb diák a korábbi években megszokott rendszer szerint tesz vizsgát, viszont – mint írtuk –
van, aki már az új Nemzeti alaptanterv alapján kialakított, megújult érettségi szerint vizsgázik.
Az új Nemzeti alaptantervet 2020-ban vezették be, így 2024-ben fejezi be a középiskolát az első olyan évfolyam, aki eszerint tanult.
Azonban azok, akik a 2020-ban bevezetett, módosított Nemzeti alaptanterv szerint kezdték el a középiskolát, és 2024-ben vagy később tennék le a rendes érettségi vizsgákat, de előrehozott vizsgát, illetve azt követően szintemelő vagy pótlóvizsgát szeretnének tenni, már az új vizsgakövetelmények szerint érettségizhetnek 2023 tavaszán és 2023 őszén.
Az új érettségiben több feladatsor is más lesz, mint eddig, valamint új elemek kerülnek például a magyarérettségi középszintű feladatsorába.