Index Vakbarát Hírportál

A MOK szerint már 25 ezer orvos jelezte, hogy kamarai tag akar maradni

2023. március 27., hétfő 19:54

Még öt napon át nyilatkozhatnak az orvosok arról, hogy a törvénymódosítás ellenére szeretnének-e kamarai tagok maradni. A legfrissebb tájékoztatás szerint már 25 ezren éltek a lehetőséggel.

„Március 27. reggeléig több mint 25 ezer tagunk, azaz az aktív tagok jelentős többsége jelezte, hogy maradni kíván, ezzel megteremtve egy erős, aktív kamara továbbvitelének lehetőségét” – írja honlapján a Magyar Orvosi Kamara, amely egy visszaszámlálót is létrehozott, ezzel jelezve, hány nap maradt még a nyilatkozattételre.

Mint ismert, a Belügyminisztérium nemrégiben nyújtott be egy törvénymódosítást, amelyet az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban el is fogadott, később ki is hirdették. A jogszabályok értelmében

A kamara és a kormány legújabb konfliktusában döntő szerepet játszott az a február 4-i küldöttgyűlés, ahol a MOK „az azonnali és hosszú távú célok elérése érdekében” nyomásgyakorlásba kezdett: arra kérték a háziorvosokat, hogy ne írják alá az ügyeleti szerződéseket.

A döntéshozók szerint a kamara döntése a betegbiztonságot veszélyezteti. A kormány azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy a MOK etikai eljárás alá vonta az egyik vármegyei háziorvosi szakmai vezetőt, aki tájékoztatót tartott az új ügyeleti struktúráról a kollégáinak.

A kamara erre úgy reagált, hogy pusztán etikai bejelentést tettek egy olyan személy ellen, aki visszaélt hivatali helyzetével. Ez a kijelentés ugyanakkor nem árnyalta a történteket, a kormány törvényileg próbál pontot tenni az ügy végére.

Rovatok