Index Vakbarát Hírportál

Hiába járt le Schadl György végrehajtói megbízása tavaly, nem vették el az engedélyét

2023. március 27., hétfő 11:54

Magyarországon csaknem 200 végrehajtó dolgozik, közülük nyolcvannak járt le a megbízatása 2022-ben. Az érintettek között volt Schadl György is, akinek engedélyének visszavonásáról akár évekig nem születhet döntés.

Habár 2022-ben lejárt Schadl György végrehajtói megbízatása, a végrehajtói kar letartóztatásban lévő elnökétől mégsem vonták meg a működéshez szükséges engedélyt – közölte az RTL

Mint ismert, a vádirat szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusa előtt korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig 2–5 millió forintot, összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

 Az RTL szerint Schadl végrehajtói megbízását két okból nem vonhatták vissza:

  1. vagy egyszerűen úgy határoztak, hogy meghosszabbítják a működési engedélyét,
  2. vagy valaki fegyelmi eljárást indított Schadl György ellen, és amíg az véget nem ér, felfüggesztették a hosszabbításról szóló döntést. 

Amennyiben fegyelmi eljárás indult, akkor várhatóan még évekig nem döntenek az engedély visszavonásáról, az eljárást ugyanis csak akkor lehet lezárni, ha véget ér a büntetőeljárás is. 

A kar elnökének tevékenységét mindenesetre felfüggesztették, azaz az irodája és az ahhoz tartozó engedélye megmaradt, de átmenetileg nem végezhet végrehajtói munkát.

Az RTL érdeklődött a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál, hogy indítottak-e fegyelmi eljárást Schadl György ellen, de adatvédelmi okokra hivatkozva nem válaszoltak. Jámbor András párbeszédes képviselő adatkérése alapján viszont arra következtetnek, fegyelmit indítottak a kar elnöke ellen.

Magyarországon közel 200 végrehajtó dolgozik, közülük nyolcvannak járt le a megbízatása 2022-ben. Az érintettek között volt Schadl György is. A végrehajtók – akiknek visszavonták engedélyét – felháborítónak tartják, hogy Schadl úgy tarthatta meg az irodáját, hogy korábban bűncselekményt követett el. Négyen feljelentést tettek az ügyben.

Rovatok