Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay Péter bíróság elé állt, mert összekevert két nevet

2023. március 28., kedd 14:30

Beperelték Márki-Zay Pétert, amiért a választási kampányban iszlamista terroristának, nemzetközi körözés alatt álló bűnözőnek, a Fidesz által betelepített nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a jordán tiszteletbeli konzult, Zaid Naffát. Az egykori miniszterelnök-jelölt a bíróságon elmondta, Atiya Khouryra gondolt, amikor ezekkel a jelzőkkel illette Naffát.

A kedd reggeli meghallgatáson kiderült, hogy egyszer már volt békéltető tárgyalás a felek között, de nem vezetett eredményre, így most bocsánatkérés esetén se állna el Zaid Naffa a Márki-Zay Péter ellen indított pertől. 

Jogi képviselője hosszasan taglalta a Zaid Naffa által sérelmezett kijelentéseket, amelyek fél éven át, 2021 márciusától egészen decemberig hangzottak el. A védő elmondása szerint Naffa keresztény ember, aki nem a letelepedési kötvényeken keresztül, hanem tanulmányai miatt érkezett hazánkba, és körözés sincs ellene kiadva. A volt miniszterelnök-jelölt összesen 21 alkalommal mondta el valamilyen formában, hogy Naffa bűnöző, akit a hozzá hasonló migránsokkal együtt kitoloncolna, ha kormányra jut. 

Jordániában is volt visszhangja

Zaid Naffa elmondása szerint a sajtóból értesült Márki-Zay Péter kijelentéseiről, amelyek miatt nemcsak a családjának és barátainak kellett magyarázkodnia, de hazájában, Jordániában is hallottak a botrányról. Ezután tette meg a feljelentést, hogy tisztázhassa, nem bűnöző. Szerinte több millió ember előtt sértették meg a jó hírnevét, és úgy járatták le őt, hogy nincs köze a politikához. 

Nem lehetek nemzetközileg körözött bűnöző, nem is lehetne egy bűnöző Jordánia főkonzulja

– jelentette ki. A letelepedési kötvényekről pedig azt mondta, Orbán Viktor még gyerek volt, amikor idejött a műszaki egyetemre. 

Azokra a kérdésekre, hogy igazak-e azok a cikkek, amelyek szerint megbukott a Terrorelhárítási Központ átvilágításán, vagy lobbizott-e azért, hogy Ghaith Pharaon megkaphassa a magyar állampolgárságot, nem akart válaszolni. Tagadta, hogy a szaúdi üzletembernek valaha be lett volna jegyezve cége az ő rezidenciájára (Márki-Zay Péter szerint viszont egészen 2021 novemberéig így volt).

Elnézést kért, tévedett

Márki-Zay Péter az első alkalommal, ahogy szót kapott, elnézést kért. Elmondása szerint a megszólalásaiban nem Zaid Naffára gondolt, hanem Atiya Khouryra. Elismerte, hogy Naffa nem áll körözés alatt és nem a letelepedési kötvények révén érkezett Magyarországra, de szerinte Naffa neve többször is megjelent a sajtóban terrorizmushoz köthető emberek nevével együtt.

Nem Zaid Naffába akartam belekötni, amikor a nevét mondtam, hanem a kormányba akartam beleszállni. Őt csak bizonyításként említettem

– jelentette ki a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, aki azt is elmondta: Naffa nevét a sajtóból ismerte meg, a különböző cikkekben megjelent információk alapján említette meg facebookos megszólalásaiban, interjúkban és a miniszterelnök-jelölti vitában is. Összesen 21 alkalommal mondta ki a nevét úgy, hogy migránsként utalt rá, akit a választási győzelem esetén kiutasítana. Márki-Zay többször is bocsánatot kért a kijelentéseiért, de fenntartja, hogy szerinte Naffának kapcsolata volt bűnözőkkel.

Egy évvel ezelőtt polgári peres úton a védőik megegyeztek, hogy a politikus egy közös sajtótájékoztatón ismeri el, hogy tévedett, és elnézést kér ezért. Ám ez nem történt meg, Márki-Zay Péter szerint nem az ő hibájából, és azt is hozzátette, hogy még az egymillió forintos sérelemdíjat is kifizetné.

A magánvádas bírósági tárgyalás júniusban folytatódik.

Rovatok