Index Vakbarát Hírportál

Deutsch Tamás szerint előrelépés, hogy a németek már nem megszállni akarják Magyarországot

2023. március 30., csütörtök 18:24

A németek ma már nem megszállják Magyarországot, hanem elég nekik egy támadó politikai nyilatkozat – mondta Deutsch Tamás. A fideszes EP-képviselő Katarina Barley német szociáldemokrata EP-alelnök legutóbbi interjújára reagált.

Katarina Barley nemrég a Klubrádiónak adott interjút, amelyben azt mondta: reméli, hogy Orbán Viktort továbbra is nyomás alatt lehet tartani, hiszen „amit mindig is mondtunk az Európai Parlamentben, miszerint az Orbán-kormányra pénzügyi nyomást kell gyakorolni, az működni látszik”.

A Mandiner beszámolója szerint az Európai Parlament alelnöke úgy fogalmazott, mindig is tudták, hogy „Orbán megpróbálja majd letudni ezeket a kötelezettségeket amolyan hamis, álintézkedésekkel”, és szerinte a korrupció felszámolásában csak az Európai Ügyészséghez való csatlakozás hozhatna változást, mert „addig Orbán nemcsak becsapja az embereket, de meg is lopja őket”.

Orbán úgy alakította át ezt a gyönyörű országot, hogy nem lehet ráismerni. A médiát, a kultúrát, a tudományokat, a civilek működését is megkárosította

– fogalmazott Barley, aki akkor hívta fel Magyarország figyelmét magára, amikor 2020-ban a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak azt mondta, ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország.

A német politikus interjújára reagálva Deutsch Tamás a lapnak úgy fogalmazott: „Ma már nem megszállják Magyarországot a németek, elég nekik egy támadó politikai nyilatkozat”. A fideszes EP-képviselőnek egy régi lengyel vicc is eszébe jutott a kommunizmus idejéből:

A Jaruzelski-rendszerben azt írják az újságok, hogy ötven százalékkal nőtt az életszínvonal. Hogyan? A lengyelek télen éheztek és fáztak, nyáron már csak éheznek

– mondta Deutsch Tamás, majd megjegyezte, hogy ilyen „előrelépésre” tud csak gondolni a német politikus szavaival kapcsolatban.

„Komolyra fordítva a szót, ez ismét egy arrogáns hatalmi megnyilatkozás, másrészt, ez újfent nettó magyargyűlölet. Szomorú, de már megszoktuk, hogy jó néhány balos EP-képviselő abból próbál politikai tőkét kovácsolni magának, hogy a lehető legszélsőségesebb, a valóságtól teljesen elrugaszkodott gyűlölködő megállapításokat tesz Magyarországra. Más napokon meg pont ők papolnak európai értékekről és jogállamiságról, aztán mégis gond nélkül gyaláznak nemzeteket, országokat” – fogalmazott a lapnak a fideszes EP-képviselő.

Deutsch Tamás úgy véli, a kiéheztetés emlegetése is arra utalt, hogy nem az országgal, hanem csak a kormánnyal van bajuk.

Kitért arra is, hogy a német politikus időzítése sem véletlen, hiszen közeleg március 31-e, ami egy határkő, addig kell ugyanis újabb feltételeket teljesítenie hazánknak az uniós források folyósítása érdekében. Ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy a magyar kormány minden javaslatot időben elküldött Brüsszelnek, ott azonban késlekednek a válasszal.

Pedig a dolgok menete az lenne, hogy miután a tárgyalásokon megállapodás születik, az Országgyűlés végrehajtja a szükséges törvénymódosításokat. Ez eddig így is volt, ám miután ennek ellenére jöttek az újabb és újabb észrevételek, a kabinet most az utolsó részletig le akarta egyeztetni az igazságszolgáltatást érintő javaslatcsomagot

– tette hozzá. A fideszes EP-képviselő szerint a folyamat azért csúszik, és a parlament azért nem tud még előrehaladni az ügyben, mert Brüsszelre várnak.

Deutsch Tamás Finnország és Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban elmondta, hogy nem a kormányban, hanem a Fidesz parlamenti frakciójában merültek fel aggályok, amit szerinte a baloldal kekeckedésnek tart. Az volt hosszú évekig a szomorú gyakorlat, hogy Svédország a legocsmányabb politikai hazugságok mentén ártott Magyarországnak – fogalmazott.

Pedig egy klub tagjai vagyunk, s most illene tisztázni, kapunk-e majd a NATO-ban is baráti tüzet tőlük, ahogy eddig az EU-ban. Pusztán erről van szó, ezeket a kételyeket most érdemes kibeszélni, törekedve egy normális viszonyra. Hajmeresztő dolgokat művelt ellenünk a svéd politika, nem csoda, hogy megnyugtató válaszokat vár a Fidesz-frakció

– mondta Deutsch Tamás.

Rovatok